Pár napja alkalmam nyílt megtekinteni azt a filmet mit már oly sokan vártak és ami túlszárnyalta mindazt az elvárást mit feléje támasztottam. Emlékszem mikor egy jó barátom felhívta a figyelmemet egy horrorfilmre ami a Démonok között címet viselte. Nem kis vonzalmat éreztem már akkor is a műfaj iránt ezért hálás voltam neki. Miután megnéztem jöttem rá, hogy ez az én világom. Már az első rész is felkavaró és a megfelelő mértékben borzalmas volt számomra ezért úgy gondoltam enél jobb horrorfilm nem lesz sem a közeli sem a távoli jövőben de mostanra biztosan állíthatom, kellemesen csalódtam. A moziba érve meglepetten vettem észre azt az irdatlan mennyiségű embert aki erre a filmre várt. Négy nappal a film magyar premiere után még mindig egy hadsereg állt készenlétben, hogy belépjen a borzalmak földjére és megvívja a harcot a félelem erőivel szemben. Nem túlzok ha azt mondom volt dolgunk bőven. A teremben tapintható volt a feszültség amit a film előtt bejátszott reklámok és horror előzetesek csak még inkább felkorbácsoltak. Pár percel a kezdés előtt már úgy tűnt mindenki elfoglalta helyét és végre zavartalanul élvezhetjük majd a hamarosan kezdődő James Wan produkciót de ismét csalódtam, ezúttal negatívan. A film elkezdődött és halálos csend ereszkedett a teremre. Csak a hangszórókból előtörő templomi kórus gyászos de anál hátborzongatóbb hangja szólt még épphogy elviselhetően. Öt perccel a kezdés után azomban egy csorda érkezett és ahogy voltak világító telefonokkal valamint félhangos diskurzus kíséretében becsörtettek a harctérre nem kis felháborodást keltve ezzel a nézőkben. Nyugodtan mondhatom tehát, hogy az első negyed óra a mellettem mindössze pár méterre zajló véresen komoly ülőhelyért való küzdelem nézéséből állt. Koncentrálni, átadni magamat a film sodrásának ezúttal sajnos nem tudtam. De sebaj mert amit utána átéltünk kárpótolt a kellemetlenségekért.
A filmről:
Ha egy szóval kéne jellemeznem a filmet, én azt mondanám, hogy Remek. A történet akárcsak az első részben úgy ebben is egy bajba jutott család szörnyű kálváriája köré öszpontosul. James Wan rendező ebben a részben egy, az 1970-es évekbeli esetet vett elő a régmúltból és lehelt beléje új életet. Ha nem is mindenki de sokan ismerik az Enfieldi poltergeist vagy kopogó szellem történetét ami akkoriban igen nagy szenzációnak számított. 1977-ben járunk amikor is a Hodgson család rejtélyes, mi több paranormális történéseket vél felfedezni otthonában. Az eset viszonylag hamar a Daily Mirror nevezetű lap címoldalán virít ami ugyan pénz bevételt jelent a szűkölködő családnak, ők mégsem lesznek tőle boldogabbak sőt a megjelenés után Janetet különféle attrocitások érik az iskolában ezáltal csökken a teljesítőképessége is. A családot meglátogatja Maurice Grosse egy paranormalitást kutató csoporttal és Peggy engedélyével birtokba veszik a házat, hogy fényt derítsenek a különös események mivoltára és okaira. Mindeközben az első részből már jól ismert Ed és Lorraine Warren éppen befejezni készülnek pályafutásukat a lezárult és megoldott Amityvillei esetük után ám egy hirtelen jött hívás az észak londoni Enfieldbe vezeti őket. Bár Lorraine ellenkezik, végül férje rábeszéli az utazásra. Odaérkezésükkor a helyzet már kezd kicsúszni a kutató csoport kezéből. Addigra már folyamatosak az éjszakai furcsa hangok és nyugtalanító események a házban. A lányok szobája lezárva feszületekkel teleaggatva üresen kong. Mivel a család ott tapasztalja a legtöbb megmagyarázhatatlan eseményt. Lorraine elbeszélget Janettel aki elmondja neki mindazt amit a szellem vagy ahogy magát nevezi Bill Wilkins mond neki. Ez nem több mint, hogy meg akarja ölni. Az asszony közben látomásai miatt is aggódik amiknek főszereplője a férje Ed. A házaspár minden erejükkel a család segítésén fáradozik de nem számolnak egy bennső ellenféllel aki egy démon, vagy ahogy ők nevezik inhumánus lény. Az apácaruhás és igen csak ijesztő teremtmény egyetlen célja, hogy ismeretlen okokból megölje Janetet. A warren házaspárnak azomban sikerül megmenteniük a lány életét és visszaküldeniük a démont a pokolba. Röviden ennyi a történet.
Észrevételeim alapján a rendező nem igazán törekedett arra, hogy egy merőben más történettel áléjon elő. A második rész története igazából majdhogynem ugyan az mint az első részé de mindez nem zavaró a filmet megnézve hiszen ettől függetlenül ismételve önmagamat egy remek produkció. Az érzelmes részek jobban ki vannak emelve mint az első démonok közöttben bár ott sem volt belőlük hiány. Wan ezzel a filmjével nem csupán az ijesztegetésre játszik. Hatni akar a lelkünkre az érzelmes vagy mondhatni drámai részek kihangsúlyozásával. Talán nem köveznek meg érte ha azt mondom, ez sikerült neki. Esetemben legalábbis igen.
A színészek munkája ebben a filmben én szerintem nem volt annyira kiemelkedő mint az első részben bár akadtak jelenetek mikor nem hittem el amit látok. Külön dícséretet érdemel részemről a Warren házaspárt játszó Vera Farmiga és Patrick Wilson, valamint Jannet Hodgsont játszó Madison Wolf akiből nem néztem ki ekkora dramaturgiailag is abszolult helytálló színészi teljesítményt tekintve fiatal korára akár.
A film meglepően kis összegből készült el és tekintve ezt a tényt mégis meglepően jól sikeredett. Szó se róla hiszen egy már jó összeszokott csapat kemény munkája áll mögötte. A rendező ebben a filmjében elkalaúzolja a nézőt egy olyan világba ahonnan nincs vissza út és ahol a legbennső félelmek válnak valóra. Szerintem a démonok között 2. része egy fantasztikus folytatás és önáló filmként is hódít. A műfaj kedvelőjeként ajánlom mindenkinek aki szeretne borzongani és aki úgy érzni nincs már esély jó horrort látni manapság mert ez a film garantáltan rácáfol.
DW.