Vadító forrósággal tört utat magának a május. A hőség elöl valósággal menekülni kellett. Beindultak a légkondícionálók és előkerültek a jéghideg üdítők is. Az emberek többsége visszahúzódott lakásába és megpróbálta minél jobban kinn tartani a meleget. A hőségriadó miatt az iskolákban szünetelt a tanítás. A mentősöket is a szokottnál sűrűbben értesítették főleg az emberfeletti hőség áldozataihoz. A gyermekek és az idősek voltak a kiszólgáltatottabbak. Az emberek  különféle módokon próbálták felfrissíteni magukat. Voltak akik kisebb patakokban, tavakban, a városiak a szökőkutakban kerestek menedéket persze mindezt a tiltás ellenére. Jansont Catherinet és Gabrielt egy hét után végre kiengedték a kórházból. Az ott töltött idő alatt nem szóltak egymáshoz. Gabriel ugyan ejtett néhány mondatot a lányhoz, de beszélgetéssé nem fejlődött. Kiengedésük napján Janson egy árva szó nélkül ment el. Rá sem pillantott lányára. Nyilvánvalóan őt okolta Lilith haláláért, de hisz ki mást is okolhatott volna ha hit nélkül nézett és érzett. Tudatta Gabriellel, hogy ha úgy is dönt, hogy a történtek után magához fogadja a lányt, ő soha többé nem akarja látni. De mielőtt válaszolhatott volna, a férfi eltűnt a teremből. Mikor pár óra múlva Catherine is magához tért, az első dolog mit meglátott, egy arc volt, egy igen ismerős arc. Az ágy szélén ült és jobb kezével a lány haját simogatta. Szemében könny csillogott de mikor észrevette a lány nyitott szemeit és, hogy egyenesen őt nézi, egy gyors mozdulattal megtörölte a szemét mintha csak elhessegetett volna egy bogarat. Catherine kómás volt még mivel előző este éjjel két óráig olvasott. Mikor jobban magához tért, felült az ágyon és meglepődve vette észre Gabrielt. Elmosolyodott és karját önkéntelenül is ölelésre tárta. Gabriel meglepődött amit a lány észre is vett és már húzta is volna vissza de a fiú megragadta és két tenyere közé zárta. Catherine szeme kikerekedett a meglepődéstől és zavarát nem tudta véka alé rejteni. Testét abban a pillanatban jóleső forróság öntötte el és újra érezte azt a szeretetet mit évekkel azelőtt érzett a fiú felől. Gabriel a szívéhez szorította a lány kezét és ott tartotta. Képtelen volt tovább magában tartani könnyeit. Lehajtotta fejét és a lány kezét arcához emelte. Könnyei sűrűn potyogtak. Catherine szótlanul ült de belül legszívesebben ordított volna. Száját összeszorította és próbálta visszafojtani kitörni készülő érzelmeit. Mikor Gabriel a szájához emelte a lány kezét és forró csókot nyomott rá, Catherine kifakadt. Könnyes szemét a fiúra emelte és elcsukló hangon megkérdezte: -Mond, miért csinálod ezt velem? A fiú először mintha meg sem hallotta volna a kérdést nézett tovább maga elé. Catherine megszorította kezét és újra feltette a kérdést. Gabriel a szemébe nézett és mély őszinteséggel és szeretettel azt modta: -Mert szeretlek. Szívemből szeretlek téged Catherine. Hangja határozott volt, mégis gyengéd szellőként hatott a lányra. Behunyta a szemét de aztán újra ki és szólásra nyitotta remegő ajkait. Maga sem volt biztos abban, hogy jó ötlet e, mégis kimondta: -Megöltem a feleséged és a gyermekedet, miért nem gyűlölsz? Hangja bizonytalan volt és kétségbeesett. A fiú még mindig a lány kezét fogva komolyan a szemébe nézett majd szelíden így szólt:- Nem te tetted Catherine, nem te voltál. Isten a szívemben él és kinyilatkoztatta az igazságot a Szellem által aki szintén a szívemben lakozik. Nem vagy gonosz Catherine, te nem vagy az. Gyógyulásra van szükséged. Ma hazamegyünk hozzám és ha hazaértünk és eleget pihentél, majd beszélnünk kell bizonyos dolgokról. Hangjából végtelen szeretet és megértés sugárzott. Catherine a hallottakra összerezzent és egy pillanatra kirázta a hideg is de a másik pillanatban már ki is kelt az ágyból. Szemét apja fekhelyére függesztette ami üresen állt a szoba másik végében Kérdően Gabrielre nézett aki elmondta a lánynak, hogy Janson már kora reggel elhagyta a kórházat. Többet egyenlőre bölcsebbnek látta ha nem mond róla. Catherine látva Gabriel gondterhelt arcát, további kérdéseket nem tett fel. Mindketten összepakoltak és megköszönve az ellátást már távozni is akartak, mikor egy, a parkolók felől érkező magas színes bőrű férfi eléjük lépett és zakója alól elővette igazolványát. -Taylor Camp nyomozó, mutatkozott be illedelmesen. Gabriel kezet nyújtott és bemutatkozott majd Catherinet is bemutatta. A férfi üdvözölte őket és elmondta, hogy ő felügyelte az Oldwilde eset munkálatait. Szeretett volna beszélni a fiatalokkal. Kórházi kezelésük miatt nem lehetett, de értesült róla, hogy ma engedik ki őket és remélte, hogy aznap már készek rá, hogy feleljenek pár kérdésre. Gabriel érdeklődött, hogy nem e lehet másik időpontot egyeztetni mivel Catherine akkor még elég gyenge volt. A férfi egy pillantást vetett a lányra és megértően bólintott. Egy névjegykártyát nyújtott át Gabrielnek és a lelkére kötötte, hogy feltétlen jelentkezzen a megadott telefonszámon mert az interjú nélkül nincs lezárva az ügy. Ismét kezet ráztak majd a férfi elment. Gabriel átkarolta a gyenge Catherinet és a parkban lévő padra ültette míg ő taxit hívott. Fél órán belül már úton voltak Gabrielhez. 

A hatalmas hőséget viszonylag elviselhetővé tette a klíma.  A nap ezer és ezer ágával sütötte ropogósra várost és a benne élőket. Egy felhő sem volt látható aznap az égen. Pokoli meleg volt és az előrejelzések szerint enyhülés és csapadék sem volt várható a következő napokban. Catherine Gabriel vállára hajtotta a fejét és elaludt. A fiú halkan imádkozott erőért és kegyelemért. Terve véghezviteléhez mindenek előtt meg kellett erősíteni a kapcsolatot Istennel. A gondolat, hogy mi várhat rá a szülinap éjszakája után, már önmagában megrémisztette. Nem érezte magát elég erősnek egy ilyen mértékű feladathoz. Képtelen volt felfogni, miképpen fog szembeszállni egy ekkora erejű ellenféllel. Beleborzongott a gondolatba s ezt a borzongást csak fokozta a tudat, hogy ellenfele élete szerelmét használja fel ellene. Folytatta az imát mikor Catherine tekintetét érezte magán. A lányra nézett aki valóban figyelte. Tekintete a sajátja volt, mégis volt benne valami furcsa és megmagyarázhatatlan ami Gabrielt az ima abbahagyására késztette. A fiú erőt vett magán és Catherine szemébe nézve folytatta az imát. A lány idegesen kaparászni kezdte a combját és zavartan ismét a fiúra nézett. Látszott rajta, hogy kínozza az ima. Gabriel egy enyhe mosollyal fűszerezte meg imája végét és elégedetten vette tudomásul, hogy nem kis fölénnyel rendelkezik. Megfogta a lány kezét és szeretetteljesen megszorította. -Szeretlek. Mondta szinte suttogva. Catherine össze volt zavarodva. -Én is szeretlek. Válaszolt csukott szemmel. Nem egészen egy óra telt el és a taxi megállt. Gabriel kiszállt és kinyitotta az ajtót a másik oldalon. Catherine még aludt ezért Gabriel a karjában vitte be a házba, lefektette a nappali díványon majd kifizette a taxit. A nap hátralévő részében Gabriel visszavonult a szobájába és lepihent. Fizikailag és lelkileg is megterhelő volt neki az elmúlt hét. Nem vágyott semmi másra csak egy pihentető alvásra. Mikor aztán este fél hatkor felkelt a nap már lenyugvóban volt a látóhatár peremén. Csend volt és tisztán hallotta minden egyes szív dobbanását. Egy darabig még ült ott az ágyon elmerülve gondolatai sűrűjében, aztán mint egy villámcsapásként eszébe jutott Catherine. Kinézett és megnyugodva látta, hogy a lány még alszik de a hátáról félig lejött a takaró. Odalépett hozzá és megigazította majd vissza indult szobájába. Alig jött el a lány mellöl, Catherine megérintette Gabriel vállát. A fiú összerezzent az ijedtségtől. Nem a hirtelen és nem várt érintéssel volt a probléma, sokkal inkább a helyzet képtelenségével. Agyában milliónyi gondolat és lehetőség kavargott. Vajon hogyan tudott Catherine hangtalanul felkelni a kanapéról anélkül, hogy meg ne hallotta volna főleg abban a tudatban, hogy a kanapé rettenetesen nyikorgott már. Gabriel már nagyon rég tervezte, hogy túlad rajta de a lehetőség még nem volt meg rá. A hangtalanságon kívül Gabrielnek számolnia kellett az emberfeletti gyorsasággal is hiszen alig tett meg néhány lépést a lánytól távolodva.  Elméje lázadt a gondolkodás ellen és szürke borúba ereszkedett. A jéghideg kezet még mindig a vállain érezte. -Nem lehetek gyenge, mondta magának. A félelem mi körül lengte, minden várakozással töltött másodperccel egyre erősödött. Gabriel érezte, hogy ha nem fordul meg, akkor félelmei az ismeretlentől rövid időn belül letaglózzák. Nagy levegőt vett és megfordult. Catherine békésen aludt a kanapén, a fiú közelébe sem tartózkodott. A hideg érintés megszűnt Gabriel vállán akit kis híján lesokkolt tapasztalata. A következő egy hétben több megmagyarázhatatlan esemény is lejátszódott a házban. Különös módon mind kapcsolódott Catherine személyéhez. Gabriel a következőképp emlékszik vissza tapasztalataira:

-A kórházból hazatérve Catherine minden nappal egyre furcsábban viselkedett. Különös dolgokat produkált mint a hirtelen megjelenés a ház különböző részein vagy beszélgetés közbeni lefagyás. Önmaga elé bámulás és a felé intézett kérdések látszólagos figyelmen kívül hagyása. Éjszakánként egyre nyugtalanabbul aludt és többször felsikoltott. Olyan is előfordult, hogy az éjszaka közepén mozgolódásra ébredtem a szobámban és mikor felkapcsoltam a lámpát ő állt az ágyam mellett. Nos azt tudni érdemes, hogy én mindig zártam a hálószobám ajtaját. Mindig a társaságomat kereste, mellém bújt és akkor nyugodtan tudott aludni. Nem szeretett egyedül lenni. Elmondása szerint olyankor mindig történt valami. Emlegetett egy Lányt akitől nagyon félt. Képzelje csak el egy már majdnem felnőtt lány összekuporodva fekszik a szoba közepén a saját vizeletében. Nem evett és inni is alig ivott. Úgy kellett kikönyörögnöm tőle. Tudtam, hogy bármi is kínozza őt, annak az okát nem e világon kell keresnem. Voltak elképzeléseim démonról, skrizoféniáról, Alzheimer kórról, bár utóbbit később kizártam. Minden este imádkoztam istenhez bölcsességért és kijelentésért. Segíteni akartam rajta. Nem bírtam nézni ahogy egész nap csendben kuksol és kirakózik. A hét vége felé kezdett ijesztővé válni. Vasárnapra reggel nem találtam az ágyában. Megnéztem az egész házban de sehol nem volt. Végül a kertben találtam rá. Meztelen volt és a fűben feküdt. Mikor felemeltem, hogy beviszem összecsuklott mint ha halott lett volna. Azt gondoltam talán csak elájult. Megnéztem a szemét amik felakadtak voltak. Az egész lány reszketett és valamiféle roham jött rá. Azonnal hívtam az orvost aki viszont megállapította, hogy makk egészséges. Megkérdezte nem érte a közelmúltban megrázó esemény. Elmondtam neki a születésnapi eseményeket és azokat az általam is jól ismert momentumokat, eseményeket amiket ismertem Catherine múltjából. A doktor úr sem tudott kielégítőbb választ adni mint amit én is gondoltam vagy amitől kissé megnyugodtam volna. Emlékszem, szívem nagyon gyorsan vert és izzadtam. Az orvos nyugtatót adott be Catherinenek aki kisvártatva produkállta is a hatását. Miután az orvos elment, azt hiszem talán rögtön a lányhoz siettem és a nap hátra lévő idejében őt ápoltam. Pár óránként nyugtatóra szorult és enni sem akart. Mikor mellette dicsértem az urat, rendszerint rosszul lett. Kizártam minden betegséget és a megszállottság tűnt az egyetlen logikus magyarázatnak. Egész kisgyermek korom óta katolikus nevelést kaptam. Sokáig nem ismertem más gyógymódot a problémákra mint a rózsa fűzért és az üdvözlégy Máriát. Ezt oktatták nekünk kiskorunktól kezdve, ezzel keltünk és ezzel is feküdtünk. Ördögűzésen viszont soha nem volt alkalmam részt venni. Magamban mélyen mindig is kamunak tartottam az efféle vallási rituálékat. Sosem hittem bennük igazán. Nem hittem volna, hogy egyszer eljön az idő mikor használnom is kell az ördögűzési szöveget. A baptista gyülekezetbe akkor még nem egészen fél éve jártam csak. A szívem és az abban lakozó hit, még csorba és életlen volt, szemeim pedig gyengén látóak. Tudatlanságom és az ezzel párosult szeretetem Catherine felé, kishillyán tragikus szerencsétlenségbe hajszolt mindkettőnket. Az aznap reggeli események után már biztos voltam benne, hogy Catherinet megszállták. Túl sok volt a véletlen és ez már önmagában is okozott némi fejtörést nekem. Össze voltam zavarodva, nem láttam tisztán. Levittem a pincébe és leültettem egy erős fából készült székre. A helyiséget mindenek előtt természetesen kitakarítottam. Gondolataim villámként cikáztak fejemben és végül rászántam magam. Ördögűzést terveztem végrehajtani a lányon. Ördögűzést de a katolikus egyház tanításához híven, nem pedig élő hittel a szívemben. Dogmatikus neveltetésemből adódó első hibám aznap következett be és minden bizonnyal sokkal súlyosabb is lehetett volna a dolgok végkimenetele, ha Jézus be nem avatkozik természetfeletti módon a cselekedeteimbe. Azóta is hálás vagyok neki, hogy akkor és ott életemben először hallható fizikai hangon szólt hozzám. Miután végeztem a pince kitakarításával, a leg apróbb részletig felszenteltem a helyet. Szándékosan nem hívtam ördögűzőt. A hivatalos személyt csak a Vatikán beleegyezésével lehet ördögűző szertartásra hívni. Az egész procedúrát feleslegesnek tartottam mivel még én magam sem voltam biztos a saját dolgomban. Kockáztattam és tisztában voltam vele, hogy amit csinálok az nem hétköznapi veszélytelen dolog. Miután Catherinet levezettem a lépcsőn és leültettem a székben, semmit sem sejtett, nem gyanakodott. Visszaemlékezve talán azért lehetett olyan nyugodt, mert tudta, hogy hülyét fogok magamból csinálni. Megitta a nyugatatót majd vártunk. Mikor meggyőződtem róla, hogy hatott az anyag, felálltam és megkezdtem a szertartást. Igaz ami igaz, belül nem éreztem szükségességét és a lelkem mélyén isten gyengéden már akkor is szólt hozzám. Túl feszült voltam és szétszórt ahhoz, hogy hallgatni tudjak rá tehát elkezdtem.

-"Exoricizamus te, omnis immundus spiritus, omnis satanica potestans, omnis incursio infernalis adversarii, omnis legio, omnis congre gatio, et secta diabolica. Perditions venenum propigare. Vade,satana, inventor et magister omnis fallaciae, hostis humanae salutis. Humiliare sub potenti manu dei, contremisce et effuge, invokato a nobis sancto et terribili nomine, quem inferi termunt. Ab insidiis diaboli, libera nos, domine. Ut facias libertate servire, te fecias libertate servire, te rogamus, audi nos. Te rogamus audi. Dominicos sanctae ecclesiae. Terrogamus audi nos."

-Távozz el tisztátalan lélek eme testből, ki utasítalak téged Sátán ki azért jöttél, hogy romba döntsed Isten eme szolgáját és a pokolba vidd lelkét. Távozz Sátán minden bűnnek atya, megtévesztés királya. Takarodj Isten szent szolgájának testéből. Fuss és szaladj gonosz démon e helyről. Isten szentsége utasít téged démon. Távozz eme helyről és hagyd e lelket megnyugodni az Atya szerető karjaiban. Ments meg minket uram. Had szolgáljon téged a lélek istenünk. Kérünk téged légy itt velünk. A szentek segedelme által tisztulj meg most minden gonosz befolyástól. Ámen.

Catherine a szöveg alatt nyugodtan ült a székben és kisebb megrándulásokon kívül nem jelentette ki magát. Néha felkuncogott és zavarba ejtően a szemembe nézett. Arcáról enyhe gúnyt lehetett leolvasni. Mikor előkerült a feszület és a szenteltvíz amit egy volt iskolatársam apjától kértem kölcsön otthoni áldozatra a lény végre előbukkant és ha nem is teljes valójában de kivillantotta foga fehérjét. Catherine erősen felnyögött és szemei beszűkültek. Egyenesen engem nézett és arca komorrá változott. Azt gondoltam magamban, ha most nem cselekszek talán már sosem lesz alkalmam. Összeszedtem minden maradék erőmet és bátorságomat és közelebb léptem a lányhoz. Homlokához szorítottam a keresztet és meglocsoltam a vízzel. Meglepő intenzitással nőtt az agresszivitása velem szemben. Láttam a szemében a lényt aki nem egy egyszerű démon volt csupán. A tekintete mélységesen gonosz és romlott, de mégis emberi volt és egy sokkal magasabb, számomra is megdöbbentő intelligenciát sugallt. Szemtanúja voltam ahogy a gonosz fokozatosan előmerészkedik rejtekhelyéről és bábként kezdi mozgatni Catherinet. A szelíd lány egy csapásra vadállattá változott át. Káromkodott és átkok tömkelegét szórta irányomba. Agresszivitása azonban csak eddig terjedt. Nem támadott meg. Negyven perc hiábavaló küzdelem után már kezdtem feladni. Azt gondoltam, majd később újra megpróbálkozom vele. A székhez kötözve ott hagytam és minden nemű baj megelőzése érdekében még egy adag nyugtatót adtam neki majd visszavonultam. Nem értettem kudarcom okát hiszen úgy gondoltam mindent a lehető legtökéletesebben véghez vittem. Mint a későbbiekben kiderült, ez korántsem volt így. Miután a félbehagyva a megkezdett ceremóniát felmentem, első utam a fürdő szobába vezetett. Lezuhanyoztam majd szobámba visszatérve imádkoztam erőért. Egy óra hosszat könyörögtem Jézushoz aki mikor már imám befejezéséhez álltam közel, melegen megszólított. A hangját tisztán és érthetően hallottam. A szívemben szólt mégis fizikailag is éreztem. Csodás érzés volt. Nem tudnám és nem is lehet semmi földi dologhoz hasonlítani. A mai napig emlékszem a szavaira. Így szóltak:

-Gabriel, én vagyok. Hallgass és ne nyugtalankodjék a te lelked. Buzgón és kitartóan könyörögtél és kiáltásaid szava felhatott trónom elébe. Mint facsemete növekszik szívedben a hit mit beléd ültettem. A te ellenséged nem alszik. Mi okból gondolod tehát, hogy ha most álomra adod a fejedet ő közben nem veszi e el kedvesed ártatlan életét is tudva, hogy kevés ideje van hátra. Helytelenül és ostobán cselekedtél a pincédben. Nem az újonnan kapott de annál nagyobb hitet használtad a gonosz kiűzésére hanem ragaszkodtál a tanult és mesterkélt emberi tanításokhoz és nem nyitottad ki szívedet, hogy meghalld a szellem gyöngéd hangját. Tudnod kell, ha folytatod a megkezdett utat, bizonnyal mind te mint a lány meghaltok és az örök kárhozat lesz osztályrészetekül. Mindazonáltal ne félj Gabriel. Én veled vagyok és angyalok seregei őriznek majd csak kövesd a szívedben ragyogó kincsedet. Ha segítségül hívsz én melletted vagyok és el nem mozdulok mellőled. Ha megtartod parancsolataimat amiket most mondtam neked, nincs mitől félned. Elengedheted a lányt. Hozd fel házad belsejébe adj neki ételt és italt. Ülj le mellé és használd a nyelveken szólás ajándékát mit a szellemtől kaptál tisztaságodért. Használd csak bátran de bölcsen. A gonosz neve Azazel. Ő tartja foglyul a lányt. Egy bukott angyal. Mennyei seregem készenlétben áll, hogy ha eltávozott, újra visszavesse a mélybe láncai kötelékei alá az utolsó időkig mikor ismét elengedtetik majd. Most menj és cselekedj bátran.

A hang elcsendesedett és Gabriel nem tétovázott tovább. Minden fáradtság és kétely abban a pillanatban elhagyta a szívét. Felszabadult a nyomasztó tehertől mit maga Azazel árasztott rá. Köszönetet mondott Istennek és kérte tőle a nyelveken szólást. Pár perc csend után késztetést érzett rá, hogy beszéljen. Kinyitotta száját és abban a pillanatban idegen, számára eddig ismeretlen szavak törtek fel belőle. Olyan volt mintha csak kívülről hallaná magát. A szellem egész testében betöltötte Gabrielt és forrón átitatta Isten minden szeretetével és jóságával. A fiatal férfi megremegett és kifújta az addig bennragadt levegőt. Lelke szárnyalni kezdett, felszabadult és ereje megújult. Úgy érezte menten szárnyai nőhetnének. Majd kicsattant az energiától és szemében lelkes tűz égett. Lement a pincébe miközben végig az ismeretlen szavakat mondogatta. Jóleső érzéssel töltötte el. Mikor leért, Catherine vonaglani kezdett a székben és szuszogott. Gabriel közelebb ment, átkarolta a lányt aki vérvörös szemeit kimeresztve bámulta. Felkísérte a lépcsőn és leültette a kanapéra pont úgy ahogy az úr parancsolta neki. A pince lejárót bezárta és a szentelt vizet, valamint a feszületet is kivitte a házból de még a telekről is. Kivitte egészen az utcára és kidobta. Visszatérve leült a lány elé egy székre és mélyen a szemébe nézett. Merőben más technikát alkalmazott. Megkérdezte inna e valamit és kérdően a lányt fürkészte. Catherine combjait kaparászva lehajtott fejjel ült és egy árva szót sem szólt. Érezte azt a hatalmas erőt mi körülvette Gabrielt. A fiú szeme valósággal szikrázott az erőtől. Catherine zavartan szét tekintett a szobában és szemében halálos félelem látszott. Látta a mennyei seregeket ahogy lassan elfoglalják a szobát. Nyögött és segélykérően nézett a fiúra. A megtévesztés mestere volt. Minden kétséget kizáróan hatást szeretett volna gyakorolni Gabriel elméjére és még inkább az érzelmeire. Azt akarta, hogy Gabriel látva megtörtségét elbizakodottá váljon és hibát kövessen el. Azazel tisztában volt vele, hogy a mennyei seregek ellen nincs esélye viszont ők is csak Gabrielen keresztül tudtak harcba lendülni. Ha tehát meggyengíti a fiú akaratát vagy érzelmeit akkor könnyűszerrel átveheti a hatalmat rajta is és két testel a birtokában eszelős fölényre tehet szert Istennel szemben. Gabriel mint már említettem pár oldallal előrébb, meglehetősen erős akaratú férfi volt. Olyan ember akit nem könnyen lehetett eltántorítani céljától. Az idő este nyolc óra felé járhatott mikor a szellem szólt Gabrielhez. Azt mondta eljött az idő és, hogy cselekedjen. A fiú felállt és közelebb lépett a lányhoz. Catherine csendben sírdogált. Gabriel óvatosan felemelte a fejét és megsimította a lány haját majd elé gugolt és megfogta mindkét kezét. Szemébe nézett majd komolyan ezt mondta: -Kedvesem most erősnek kell lenned. Gonosz megszállás alatt vagy de Isten a mai este folyamán hatalma jeléül megszabadít a gonosztól. Bíznod kell bennem és akarnod. Ha te nem akarod Isten nem fog erőszakot alkalmazni. Akarod Catherine a szabadságot? Kérdezte a lánytól miközben végig a szemébe nézett. A lány nem válaszolt. A sírást abbahagyva szótlanul ült és lassan lélegzett. Szemeivel Gabrielét fürkészte mint ha csak keresne valamit. Talán egy perc telhetett el így mikor a lány megszólalt. -Mit kell tennem, segíts kérlek mert egymagam nem bírok vele. Gabriel ismét a lány szemébe nézett és megkérdezte, hogy akar e tisztán és szabadon élni tovább. A lány ajkaiba harapott és összerezzent de végül mégis kipréselt egy igent. Gabriel félhangosan imádkozni kezdett miközben Catherine kezét fogta. A lány az ima hallatán görcsbe ugrott és fájdalomra panaszkodott. Gabriel tudta, hogy amit hall nem a kedvese és ügyet sem vetve a segélykiáltásra folytatta az imát. Catherine szeme könnybe lábadt és nagyokat nyelt. Nyakán az erek kipúposodtak és izmai megfeszültek. Hangosan kiáltott a fiúra és kérte, hogy hagyja abba mert meg fog halni. Gabriel erősen szorítva a lány kezét csukott szemmel fohászkodott tovább. Azazel mindeközben csak játszott a fiúval. Mérgező karmait a lány fejébe mártotta és egyenletesen idegszálról idegszálra átvette az irányítást a test fizikai része felett. A lélek egy részét is irányítása alá volnta de a szellemet nem érinthette meg mivel az tiszta volt. Mindöszsze annyi maradt Catherine Oldwildeból, egy tiszta és küzdő szellem. A gonosz fullánkja őt nem érhette el. Az a kicsiny rész minden megmaradt erejével küzdött a szabadságért.

Tapintható volt a szellemi feszültség a légtérben. Gabriel mögött a mennyei királyság hadvezérei sorakoztak fel köztük Mihály és maga Gabriel is aki miután szenté lett, igazán megkedvelte halandó névrokonát. Különleges katonát látott benne és tudta, hogy az Úr választása nem hiába esett kettejükre. Feszülten figyelt és Mihállyal az oldalán várták, hogy a sötétség seregei is elfoglalják helyeiket Azazel mellett. Nem voltak biztosak benne de erősen gyanakodtak, hogy a bukott tartogat még meglepetéseket az éjszaka folyamán. Biztosak voltak benne, hogy nem fogja feladni küzdelem nélkül ahogy abban is, hogy mivel a lány egész testét birtokolja bármelyik pillanatban ketté tépheti és leviheti magával az alvilágba. Neki azonban nem a test, nem is a lélek, sokkal inkább a szellem kellett. Azt azonban akkor még nem sikerült megszereznie. Catherine nyöszörgött majd nevetett aztán sírt. A gonosz teljesen kihasználta a testét. Maga alá vizelt és többször öklendezett fel vért is. Gabriel viszont nem adta fel. Mikor befejezte az imát felállt és kezét a lány fejére tette. Mikor elkezdte volna a szabadító imát, Azazel hirtelen megindította az ellentámadást. Catherine teste 90 fokban hátrahajlott és torkából mély rekedtes hangon szakadtak fel a szavak. Idegen szavak voltak amiket a fiú nem értett az angyalok viszont igen. Mihály a mellette álló Gabrielre szegezte tekintetét és kérdően de megfelelő komolysággal nézett rá. A hatalmas angyal viszonozta a pillantást és szemei szikráztak. Azazel egy kihalt nyelven szólalt meg mi még az ősi babilónia területén Noé idejében az özönvíz előtt hangzott el utoljára a földön. Eredete az emberiség előtti időkre nyúlik vissza és Lucifer lázadását követően Isten betiltotta a használatát minden szent lénynek melyek a királyságban szolgálták őt. Így lett aztán a lázadók és levetettek nyelvévé. Catherine megállás nélkül okádta a szöveget. Szeme a születésnap éjszakájához hasonlóan ismét koromfeketévé változott és a gonoszság egy olyan fokát tükrözte vissza, hogy Gabrielnek muszáj volt hátrébb lépnie. Ezen felül a nyitott szájból gyomorforgató bűz és hő áradt. Gabriel látása elhomályosult és egy kis időre elvesztette a tájékozódó képességét. Mihály erősen mag markolta pallosát és összeráncolta homlokát. A szoba másik felébe bámult ahol a hívásra megjelentek a gonosz seregek. Közönséges démonok hatalmasok és fejedelemségek is többek között Baal, Belzebub, Belphegor és Asmodeus is. A kéjj istene kajánul felnevetett és egy gyors mozdulattal a testbe vetette magát. Catherine a fájdalomtól felvisított. Gabriel próbálta lefogni a lányt de úgy tűnt emberfeletti erő lakozott benne. Egy óvatlan pillanatban megragadta a fiú kezét és egy erős rántással kimozdította a helyéről. Látva Gabriel szenvedését hangosan felkacagott és káromlások zuhatagát eresztette rá. Gábriel dühösen fordult Mihályhoz és megkérdezte miért állnak még mindig és nem harcolnak. Mihály arcáról mélységes nyugalom áradt. Bajtársa felé fordult és szinte idegesítő nyugodtsággal azt felelte, hogy nem támadhatnak míg a szent segélykérés el nem hangzik a fiú szájából. A gonoszság erői egymás után szinte tolongva költöztek a hanyatló és elfáradt testbe. Catherine leginkább talán egy roncsra hasonlított. Csapzott haja szemébe lógott, mi érzésektől mentesen meredt a szemközti falon függő utolsó vacsorára. Már-már közhelyes, hogy egy fiatal keresztény férfi házának elhanyagolhatatlan darabja legyen egy olyan mű mint Leonardo Da Vinci utolsó vacsorája, de mégis ott volt és csak a sors kezének érintése lehetett csupán, hogy pont ez a vallásos és sokak szerint szent mű lógott akkor a falon mindössze pár méterre magától a gonosztól. A lány erősen bámulta festményt ami megremegett majd elengedve a szeget lángolva a parkettára zuhant. Gabriel a falnak dőlve kifordult vállát fogta. Sajgott a feje és érzékszervei kezdték teljesen elhagyni. Homályosan látott és elég erősen szédült is. Úgy érezte, hogy Isten nem, hogy nics vele a küzdelemben de a lehető legmesszebb elkerüli a helyszínt. Magányos és tanácstalan volt. Lelke hangos segélykiáltást hallatott de ajkai némák maradtak. Azazel szüntelen szórta rá a becsmérlő szavakat és az átkokat. A fiú összeszedte minden erejét és az elviselhetetlen fájdalmat háta mögé dobva még egyszer nekiveselkedett, hogy visszahozza szerelmét a való világba. Hibájából okulva ezúttal nem ment a lány közelébe. Megkerülve a kanapét a konyhába sietett majd kisvártatva egy vödör vizzel tért vissza és a lángoló festményre öntötte. Szeme megakadt Jézus arcképén akinek a vöröses lángok által gerjesztett hő hatására könnybe lábadt a szeme. Gabriel ezt nem vette jelentéktelen dolognak. Biztos volt benne, hogy a gonosz ezzel a művelettel is a hitét gúnyolta ki s a lelkében abban a pillanatban megszólaló hang csak még jobban erre a megállapításra sarkalta. Egy mindaddig ismeretlen hang szólította meg a szívét és arra kérte még ne adja fel mert ahogy fogalmazott, elközelgett a dicsőség órája és hamarosan a mindenható megvilágosítja majd az elméjét és kinyilatkoztatja néki a bukottak neveit, hogy a megváltó nevével és vére által elűzhesse őket. Megnyilatkoznak majd a szemei és láthatóvá válik majd a láthatatlan világ. Ugyanakkor figyelmeztette is, hogy az elkövetkezendő események sorozata alapjában rendítheti meg a létezésbe vetett hitét ha csak előtte fel nem övezi magát a szellemi fegyverzetekkel mikről maga a szent írás is említést tesz. Letéve a vödröt pillantása ismételten a széken ülő lányra esett. Sokat mondó pillantás volt az. Benne volt minden elrejtett gondolat, minden eltitkolt érzelem és szenvedély. Benne volt a féltés és az elszántság is. Gabriel szeme hasonlóan mennybéli névrokonához ismét erőtől és elszántságtól szikrázott.

Catherine lesütött szemmel némán ült a széken. Csak körmeinek húzódása hallatszott ahogy a karfát kaparászta. Olyan erővel és intenzitással, hogy az egykor élettel teli körmök közül néhány fel is szakadt és véres cafatként lógott az újakról. Gabriel közelebb lépett szerelméhez és leült vele szemben a kanapéra. Nem szólt hozzá, csak tanulmányozta a gonoszt. Percekig csendben nézte miközben magában folyamatosan kommunikált istennel. Későre járt és Catherine teste is már a végét járta. Tisztán látszott, hogy nem bírna ki még egy támadást. Mivel ő maga is fáradt volt már, így jobbnak látta, ha aznapra felfüggeszti a folyamatot. Tudta, hogy veszélyes egy megszállt személlyel egy házban éjszakázni de mégsem volt más választása. Keserű örömmel töltötte el a pillanat mikor Catherine este tizenegykor visszatért. A szellem elhagyta a testét, visszavonult. A lány összeroskadt és fáradtan a fiú szemébe nézett. Gabriel a biztonságra való tekintettel elhatározta, hogy az éjszakára lekötözi barátnőjét. Felállt és szobája felé vette az irányt. A nyugtató innyekciót mindig az éjjeli szekrényében tárolta felkészülve az esetleges atrocitásokra. A leg merészebb álmaiban sem gondolta volna, hogy egyszer még használnia kell majd. Most van az a pillanat mikor a tisztelt olvasó felteheti azt a mellesleg jogos kérdést, hogy ha Gabriel nem gondolta soha, hogy valaha is használnia kell majd a szert akkor vajon mi okból tartotta a fiókjában az ágya mellett biztonságban és miért nem adta vissza az orvosnak mikor még lehetősége volt rá és nem keltett gyanút senkiben. Minden bizonnyal bölcsen átlátta a lehetséges történéseket és biztonságosabbnak gondolta megtartani még akkor is ha biztos volt a dolgában. Gabriel kezében az innyekcióval tért vissza. Catherinehez lépett és gyengéden megsimogatta a fejét. A lány felnézett és a lámpa fénye visszatükröződött csillogó szemében. Csak nézte Gabrielt és egy szó nem sok, annyi sem jött ki a száján. Könyörgően nézte, mintha csak arra kérte volna, hogy eressze el és hagyja meghalni mert rettenetesen szenved. Valóban látszott rajta a lelki és fizikai kimerültség is. A fiú feltörölte a lány alól a vizeletet, meleg teát hozott neki és egy párnát amit a szék támlája és a lány háta közé ékelte. Catherine úgy itta a teát mintha már napok óta szomjazott volna. Mikor befejezte hálásan nézett szerelmére. Szemében ismét fellobbant egy csöppnyi láng, de a fáradtság redőnyként ereszkedett reá. Gabriel leült mellé és biztosította a felől, hogy másnap ismét megpróbálja. Bízott Istenben és a szent segedelemben. Azt is elmondta, hogy nemsokára be fog adni neki egy oltóanyagot, egy erős nyugtatót ami biztosan ki fogja ütni. Catherine nyugodt volt, nem látszott rajta az ellenállás legcsekélyebb jele sem. Gabriel csókot nyomott a hideg arcra majd sebészi gondossággal beadta az anyagot mi meglepő gyorsasággal hatni kezdett. Catherine feje hátra esett egyenesen az odakészített párnára. Miután Gabriel mindent elrendezett a lány körül és lekötözte, bezárkózott szobájába imádkozott majd néhány percen belül elaludt. Az éjszaka nyugalomban és felettébb nagy csendben telt el. Gabrielnek egyszer sem kellett felkelnie, álma hosszú idő után végre ismét nyugodt volt. Párnája alatt a szentírással töltötte az éjszakát. 

( Folyt.) 

Sűrű fellegek gyűltek Tilden felett 1994 április 25-én. Az oldwilde hall üresen kongott. Fojosói kihaltak, szobái hidegek és magányosak voltak. Catherine lázasan készülődött az estére. Szülei előző nap mentek még el és azóta semmi hírük sem volt, még nem is telefonáltak haza. Indulásuk előtt azt mondták, hogy sokáig lesznek távol de aggodalomra semmi ok, időben hazaérnek. És mégis a ház leginkább egy szépen feldíszített sírhoz volt hasonlatos, mi egymagában áll a kihalt temetőben. Lenn az előtérben a büszke álló óra mély, tekintélyt parancsoló hangján felhorkant majd ismét csend lett. Az éjszakát Catherine egyedül töltötte, egyedül és elveszetten. Senki sem kereste, senki sem szólt hozzá egy árva szót sem. A csend volt az egyetlen partnere a magányban. Reggel hét ora lehetett, kint madárcsicsergés és virágillat töltötte be a teret. A napfény sugarait átárasztotta a fák nyújtózkodó ágain és friss üde szellő érkezett észak felöl, magával hozva jókedvét és azt a valamit mit mágiának nevezünk és imádunk a természetben. Felemelő érzés volt látni ahogy a szürke hajnalból kiemelkedve a tavaszi nap áttörte a sötétség falait és megcsillant a tükrön. A sötét fellegeken áthatolva utat készített egy lány szívéhez mit fagyos lakatok zártak közre s szorításukból aligha engedtek valamicskét. Catherine kihúzta magát és óvatos lassú mozdulatokkal fésülni kezdte barna haját, minek meg volt már a maga rituáléja. Először egy fehér lepedővel tetőtől talpig beborította az alacsony három lábú széket majd helyet foglalt. Azután az előző nap letisztított tükörbe bámult mintha hibát keresne a tükörben vagy ami valószínűbb magában. Kezébe vette vastag nyelű fésűjét és hajába illesztve felülről lefelé fésülte. Kiegyenesedve, minden részletre figyelve. Sosem hagyta ki a kora reggeli fésülködést. 

Az idő a maga lomhaságában telt. Lassan kúsztak a percek és Catherine minden lélegzetvételével egyre közeledett az este mikor a meghívottak átlépik a ház küszöbét. Elmondhatatlanul izgult, szíve a torkában dobogott és erős feszítést érzett a mellkasában, olyat mit már nagyon régen nem érzett. Nem tudta mire vélni, így gondolatai és figyelme átsiklottak felette.

Befejezve a fésülködést reggelit készített magának és szüleinek is. Felhívta őket de nem vették fel. Képzeletei már olyan vizekre tévedtek miket jobbnak látott azonnal kiverni a fejéből. Rántottát készített és elhatározta, hogy meglepetés gyanánt feldíszíti a tálakat a kert friss ajándékaiból. Felvette barna kabátkáját és gumicsizmáját majd kilépett a verandára. A nap már járt olyan magasan, hogy első sugarai kedvesen megcirógatták az arcát. A lány ezt az égre emelt orcájáról sugárzó mosollyal hálálta meg majd gyors léptekkel a hátsó kert felé vette az irányt. A mosoly még akkor sem fagyott le az arcáról. A kertbe érve boldogsága csak növekedett látva a bőséges termést. Egy kosárra való retket szedett össze, majd vissza indult velük a házba. Egy órával később Lilith és Janson még mindig nem voltak sehol. Az asztalon ott hevert a rántotta körülölelve az egyenletesen felkarikázott retkekkel. Catherine az asztal végén ült és olvasott. Fél percenként az órájára nézett és feszülten dobolt az asztalon. Aggodalma minden percben növekedett és mérgezte gondolatait. A mellkasában lévő feszítés akkorra már az elviselhetetlenség küszöbét súrolta. Fájdalomcsillapítót vett be majd visszatért olvasmányához. Még mindig sűrűn nézett a szemközti falon függő fali órára aki a lány minden pillantását megvető gúnnyal verte vissza. Míg eképpen nézték egymást, egy ismerős morajló hang kúszott be óvatosan az étkezőbe. Catherine azonnal felismerte az autó hangját. Felpattant a székből és kirohant, hogy köszöthesse szüleit akik valóban megérkeztek.

Odaszaladt hozzájuk és vidám mosollyal arcán ölelte át anyját majd Jansont is. Lilith két puszit nyomott lánya arcára és gyengéden megborzolta egyenesre fésült haját. Catherine vette a lapot és játékos dühvel nézett vissza az asszonyra. Dühe azomban elszállt mikor Janson egy óvatlan pillanatban felkapta és a magasba emelve megpörgette. Pont ugyanúgy mint mikor még kisgyermek volt. Ez alkalommal viszont már a férfi is belenyögött az emelésbe. Letette a lányt majd együtt bevitték a dolgokat. Az idő vánszorgása a szülők megérkezését követően rohanássá alakult át. Lilith és Janson nem győzték megköszönni Catherine csodás reggeliét. Miután elfogyasztották, nekiláttak a belső tér dekorációs munkálatainak. Feldíszítették az étkezőt a nappalit és a folyosókat is. A dekoráció részei voltak illatos gyertyák, színes szalagok születésnapi köszöntő üzenetetekkel, valamint lampionok mik hangulatosan világították be a teret. Miután befejezték a díszítő munkát, Lilith nekiállt elkészíteni a három fogásos étket. Terveiben az előétel mellett szerepelt még leves, második fogás és levezetésképpen egy finom sütemény ötlete is felmerült benne. Rengeteg volt a munka így férje segítségére szorult. Janson szívesen segített feleségének hiszen tisztában volt a teherrel ami minden ünnepi alkalommal rá nehezedett. Catherine felment a szobájába és felhívta Susant. A lány felvette ugyan de hangja nyugtalan és ideges volt. Mikor megkérdezte mi a baj, Susan megnyugtatta, hogy csak nagyon izgul az este miatt és nem tudja még miben fog megjelenni. Nem beszéltek pár percnél többet de Susan elmondta, hogy nagyon várja az estét és hogy végre láthassa kedves barátnőjét. 

Catherine miután befejezte a beszélgetést a szobájában maradt. Elővette naplóját és írni kezdett. Minden lány életében eljön a pillanat mikor gyermekévei végéhez és a felnőtt élet kapujához érkezik. Ez a pillanat pedig mindamellett, hogy örömteli, hordoz magában egy kis fájdalmat is hiszen soha nem ugyanaz az ember mint előtte. A gyermeki és önfeledt éveket maguk mögött hagyják minden dolgával és cselekedetével együtt. Catherine Oldwilde életében ilyen cselekedet volt a napló írás. Kisiskolás korától kezdve egy napot nem halasztott el, hogy ne írt volna bele ha csak egy mondatot is. A kemény fedeles füzet az évek során mindig mellette volt mint segítő és megértő társ. Akkor is mikor senkire sem számíthatott és az élet borús fellegei össze záródtak a feje fölött. Tudta szíve legféltettebb titkait és legmélyebb ér-zéseit is ismerte. Talán nem túlzás kijelenteni, a naplója volt Catherine legjobb és leg kitartóbb barátja egész fiatal korában. Az évek sokasága alatt ugyan megkopott és lapjai megsárgultak, de tartalma és szeretete a lány felé mindvégig megmaradtak. Ezt a naplót tartotta kezében Catherine azon a bizonyos napon az Oldwilde hallban. A szobában fény áradt szét és a nap aranyló sugaraival felszárította arcán guruló könnyet. Csak ült az ágyon kezében a naplóval és meredten nézett maga elé. Pár percig csak élvezte a csendet és a végtelen nyugalmat. Nem sokkal később egy tollat vett elő a fiókból és írni kezdett. Olyan kecsesen és odafigyeléssel kanyarította a betűket mint ha valóban utoljára írna bele

A napló ma szerény birtokomban van. Rengeteget segített, hogy megértsem ezt a történetet és írni tudjak gazdájáról. Annyi szép történet és vers közül az alábbiakban Catherine a naplójába írt 1994 április 25-ei bejegyzését teszem közzé. Azért ezt, mert talán ez adja vissza leghűebben azt a mélységet és érzelmeket mik jellemezték őt.

Kedves naplóm

Ma 1994 április 25-e van, a születésnapom. Hát ismét eljött ez a nap. Boldognak kéne lennem és önfeledten örülni, hogy 18 lettem, mégsem vagyok az. Bensőm félelemmel teli és aggódom. Ugyan megmagyarázni nem tudom, mégis érzem. Hiányzik a normális élet. Epekedve vágyom utána, hogy olyan lehessek mint mások. Olyan mint bármely más normális ember. Átkozott vagyok. Tudom jól, hiszen még csak 18 vagyok s mégis idősnek érzem magam. Elérkeztem a felnőtt lét kapujába amin ha be nézek, nem látok mást mint ködöt és ürességet. Olyan hideg és ismeretlen a jövő. Nem tudom mihez kezdjek ezután, hiszen egész eddigi életemet egy sötét hatalom tárgyaként éltem le, birtokoltnak érzem magam. Jeges lehelete és érzéki csókja kísértek álmaimban s mikor felébredtem vettem csak észre, hogy ki fogva tart nem más mint saját magam. Tudom butaságnak tűnik, mégis így érzek. Csalfa játék a boldogság. Egy báj, mi ugyan megkísértett párszor de mikor szívembe zárhattam volna, elfutott és eltűnt a szemem elöl. Így hát nem keresem többé. Vakon száguldok bele a jövőbe mint egy gyorsvonat fékek nélkül. A nap kinn teljes erejével ragyog, a természet minden kincse ünnepel mert 18 vagyok. És én? Halott vagyok. Könnyeim tavában fulladok meg, hogy adná az ég. Emígy gondolkodom de rájövök, hogy várnak. Szüleim, Susan, Ethan és Gabriel. Gabriel én reményem, én erősségem aki miatt sokszor letettem a pengét és aki fagyos szívembe is becsempészted a szerelmet, aki arcom jeges börtönéből mosolyt fakasztottál. Te fiú távol vagy most. Most, mikor úgy szeretnélek magamhoz ölelni forrón és sírni a válladon. Elmondani minden bűnöm és fájdalmam és te meg vígasztalnál tudom. Tudom jól. Hol vagy? Más karjában fekszel, más cirógat arcodon, mással evezel át a gyönyörnek taván és immár mást csókol édes ajkad. Nagyon fáj Gabriel. Nagyon. De megértelek hisz én hagytalak el először. A magam útját jártam és mindeközben elmém kivetett magából téged. Elnyelt a végtelen tenger. Már nem remélek csak élek. Kedves és egyetlen naplóm. Rettenetesen izgulok a ma este miatt. Mindennek tökéletesen kell sikerülnie. A ház ragyog, díszekről is gondoskodtunk. Anyáék finom ételt csinálnak és én is kicsípem magam. Ma este nagyon csinos leszek. Apáéktól kaptam egy gyönyörű ruhát. Fekete és jó rövid. Harisnyát veszek alá és jó szexi leszek. Kíváncsi vagyok mit szólnak majd a többiek. Este 6 órakor érkezik Susan azt tudom mert mondta. A többiek nem tudom mikor de biztos eljönnek. El kell jöjjenek, hisz meghívtam őket. Jajj.. nagyon izgulok. Anya szól, mennem kell..

1994.04.25.

Az idő még soha nem vánszorgott olyan lassan mint aznap. Catherine alig bírt egy helyben maradni. Ha nem írt akkor minden bizonnyal olvasott. Ha azt sem akkor az új ruhájában tet-szelgett a tükör előtt és igazgatta magát. Délután három lehetett mikor Lilith kopogott lánya ajtaján. Catherine felrezzent gondolatai némaságából és ajtót nyitott. A három órai tea nyug-tatóan hatott rá. Mindhárman leültek a verandára és süteménnyel együtt elfogyasztották teá-jukat. Nem volt gyakori a teázgatás a családban de Catherinet mindig is elvarázsolta az angol kúltúra e darabja. Mikor féretéve a gondokat a napból kiszakítanak egy kis időt mikor nyugalomban teázhatnak és gondolkodhatnak. Lilith így is megpróbált lánya kedvében járni ami meg kell hagyni sikerült neki. Catherine arca kivirult és a boldogság sugara ragyogott rá. A törékeny lány a jókedv és a mámor határán nyújtózott egész nap. Megérdemelte, hiszen amiken keresztül ment, alaposan kikészítették. Senki még gondolni sem gondolt a múltra, nemhogy emlegette volna. A lány több mint két hónapja tünetmentes volt és semmi sem utalt rá, hogy a visszaesés lehetősége még fennállhat. Tea után Lilith megkérte Catherinet, hogy segítsen a konyhában a sütemény elkészítésében míg Janson beszalad a városba néhány dologért. Meglepetésnek szánták, hogy pontosan miért is. Az idő ismét bosszantóan lassan kúszott előre. Mikor Janson hazaérkezett a dobozokkal, már öt felé járhatott. A nap gyengébben ugyan de még világított. Bevilágított a konyha ablakán és vörösre festette a falat. Tűzben égett az egész helyiség és valóban mint ha jól megrakott kemence lenne, olyan meleg volt benn. Janson a szoba közepére tette a dobozokat majd kibontotta. Catherine felsikoltott örömében mikor meglátta mi van bennük. Kovácsoltvas gyertyatartók és gyertyák. Nem is akart hinni a szemének. Apjához lépett és megölelte. Susan érkezéséig nem egészen egy óra volt hátra. A gyertyatartókat elhelyezték az asztalon, a folyosón álló öreg szekrényen és az étkezőszekrényen. Meg gyújtották majd mikor minden készen állt Leültek a nappaliban. Már bármelyik pillanatban kopogtathattak. Lilith, Janson és Catherine is teljes díszben, frissen és üdén várták a vendégeket akik sorjában meg is érkeztek. Először Susan érkezett meg egy sárga taxival. A fiatal lány félénken kopogtatott be Oldwildék vaskos fenyőajtaján. Catherine nyitott ajtót. Susannal egymás karjaiba zuhantak.

A lány sírva ölelte magához barátnőjét aki viszonozta és a két lány a szobába lépett. Susan csak ámult a csodás és rendezett belső tér láttán ami a szeme elé tárult. Nem győzte dicsérni a dekorációt. Janson hálálkodóan nézett feleségére majd ismét Susanra. Leültek a nappaliban és a várakozás ideje alatt Susan szinte megállás nélkül faggatta barátnőjét aki nem bánta. késséggel válaszolt minden kérdésre, s bár tudta, hogy hosszú még az éjszaka és valószínű sokszor el kell még mondania amit Susan hall, ez nem vette el a kedvét és erejét. Történetmesélését azonban kisvártatva motor zúgás szakította félbe. Catherine felismerte a hangot. Ethan érkezett meg egy sráccal aki azonban miután mondott valamit barátjának elbúcsúzott és elment. Ethan trehány eleganciával lépte át a küszöböt. Szakadt farmer dzsekije alól kikandikált a zakó, az alól pedig a fehér ing. Janson jól megnézte magának Ethant. tetszett neki a fiú stílusa. Fiatalkori önmagát látta benne. Ethan illedelmesen köszöntötte a bent lévőket majd Catherinhez lépve két csókot nyomott arcára. Megölelték egymást majd ő is helyet foglalt a kanapén. Ettől kezdve sorban érkeztek a meghívottak. 

Nem sokkal fél hét után begördült Mr. Woodlest terepjárója, azután pedig Gabrielék érkeztek meg új autójukon. A fiú miután feleségét betssékelte a házba, a kocsihoz ment és a csomagtérből egy dobozt, egy tálca süteményt és virágcsokrot vett elő. Lezárta a járgányt és követte feleségét. A házba érve Lilith és Janson üdvözölték őket. Janson segített Gabrielnek a csomagokkal majd kezet rázott vele. A fiú tekintete a falnál álló Catherinere esett aki az izgalomtól kissé zavartan viselkedett. Lilithnek fel is tűnt lánya furcsa viselkedése de aggodalmát elnyomta. Gabrielt mintha kicserélték volna. Újra megerősödött és a haja is nőni kezdett. Elegáns zakót viselt, alatta fehér inggel és csokornyakkendővel amit úgy szeretett. Minden jeles alkalommal azt viselte. Megfogta felesége kezét és Catherinhez léptek. Mindkettőjük szemében az érzelmek legmélyebb fokozata tükröződött. A fiú bemutatta feleségét a lánynak aki erőltetett mosollyal ugyan de kedvesen köszöntötte a várandós nőt.  Szőke fürtjei omlottak keresztül vállain és tova folytak melleire. Hatalmas kék szemei voltak, dús szempillái és telt ajkai. Gyönyörű volt, valóban gyönyörű, olyannyira, hogy Catherine szinte el is feledte a születésnapját. Mellkasában a feszítő érzés ismét felélénkült. Alig, hogy kezet fogott Maryval, a nő rosszullétre panaszkodott. Mivel áldott állapotban volt, senki sem gyanakodott másra mint a terhességi stádium kiszámíthatatlanságára. A rosszullét csak átmeneti jellegűnek bizonyult. Hamarosan Mary ismét jól érezte magát. Dr. Woodlest egy hatalmas levendula csokorral lepte meg Catherinet aki örömében a férfi nyakába tudott volna ugrani. Átölelték egymást és a doktor szeme könnybe lábadt látva a holtat kit végső útjára ő maga is elkísért. Zavart szemében akkor azonban csak a szeretetet és a hála adást lehetett észre venni semmi mást. Gabriel láthatóan kerülte Catherine társaságát de figyelmével végig a lányt pásztázta. Miután mindenki megérkezett, a csoport a nappaliban foglalt helyet. A család és a ház is rengeteg dícséretet kapott. Lilith és Janson is büszke volt. Pezsgőt bontottak és Catherine elmondta a vendég köszöntőt. Beszédét teljes csendben hallgatták az egybegyűltek. Mikor végzett, a meghatódott közönség erősödő tapssal köszönte meg. Mr. Woodlest és Susan a szemüket törölgették. Catherine megköszönte, hogy eljöttek és az étkezőbe kísérte a vendégeket. Az asztalon csodás terítéken egy-egy gyertyatartóban vidáman pislákolt a láng. Mikor mindnyájan az asztal körül ültek és elhelyezkedtek, Lilith kiment, hogy behozza az első fogást. Halkan duruzsolt a társaság és a beszélgetés témája még mindig többnyire Catherine csodája körül forgott. Az ülésrend a következőképp alakult. Catherine ült az asztal északi végén a bársony székben. Mellette Mr. Woodlest foglalt helyet, őt követte Ethan és Susan. Az asztal déli végében Janson foglalt helyet szemben lányával. Mellette felesége, majd Gabriel és Mary. Ezzel a kör bezárult. 

Egy kis idővel azután, hogy a társaság minden tagja kényelembe helyezte magát, Lilith és férje kihozták az első fogást. Hideg gyümölcslevest. Az edény szélére citromkarikákat fűztek ami nagyot dobott a látványon és fokozta az éhséget. Az asztali áldást ünnepeltként Catherinnek kellett, hogy mondja. A következő pillanatban minden szempár a fiatal lányra szegeződött aki mivel még sosem imádkozott nyilvánosan. Nagyon izgult, és ez látszott is rajta. Arca vörösen izzott de végül Lilith kedvesen rámosolygott és ez erőt adott neki. Felállt és elkezdte:

-Atyánk, alázattal járulunk eléd ezen a mai napon. Köszönöm neked a... (itt hirtelen megállt, mivel éles fájdalom hasított a mellkasába. Fogait összeszorította és úgy folytatta tovább. Mélyen magában érezte, hogy abba kéne, hogy hagyja de az elvárás felülmúlta gondolatait és érzéseit is.) -Köszönöm neked az életemet és, hogy ma ennyien összegyűltünk, hogy meg üneppeljük a születésnapomat. Kérlek légy ma jelen közöttünk és óvj meg minket minden gonosz befolyástól. Ámen.

Ajkait harapdálva a földre szegezett szemmel fejezte be és próbálta ruhája alá rejteni reszkető kezeit. A társaság is Áment mondott majd Janson mindenkinek jó étvágyat kívánt. Catherine leült és önkéntelenül is Gabrielre pillantott aki mosolyogva kedves tekintettel nézte őt majd halkan megdícsérte. A lány megköszönte és illedelmesen biccentett. Catherine újra érezni kezdte azt a furcsa feszítő érzést ami az imája alatt ismét megjelent. A gyomrában kezdődött és óvatosan kúszott feljebb és feljebb míg eljutott egészen a garatjáig ahol megállt és nem mozdult. Miután a leves elfogyott, Lilith és Janson összeszedte a tányérokat és a leveses tálat és kivitték őket. Hamarosan azonban egy az előzőnél sokkal nagyobb és szélesebb tállal tértek vissza ami tele volt finomabbnál finomabb étkekkel. Húsfélékkel és többféle körettel. Mellé volt még saláta és szósz különlegességek. A vendégek nem győzték csodálni Lilith munkáját.  Az asszony bizonyára nagyot nőtt a szemükben. Férje nem is lehetett volna büszkébb nejére. Nekiláttak annak is és az addig visszafogott csendes társalgás hamarosan kiteljesedett. Előkerültek a poharak is és Janson mindenkit körbe kínált a borból ami még házasság kötésük alkalmával kaptak az azóta megboldogult Kevin bácsikájától. A vendégek szívesen fogadták a kedves gesztust. Mikor mindenki poharában volt bor, a férfi felállt és szót kért. Egy csapásra csend lett. Szeretett volna köszöntőt mondani lánya tiszteletére. Catherine mosolyt erőltetett arcára de a fájdalom ismét erősödni kezdett. Apja köszöntő beszéde után már annyira elviselhetetlen volt, hogy sűrűn elézéseket kérve kiment a mosdóba. Lilith utána ment de Catherine utasította, hogy ne hagyja ott a vendégeket mert ez neki szégyen. Lilith így visszavonult. A lány magára zárta az ajtót és összegörnyedve a csapra borult. Kezei görcsbe rándultak és úgy érezte hamarosan az a valami belülről szét tépi. Keservesen sírni kezdett de ügyelt arra, hogy a vendégek nyugalmát ne zavarja. Törölközőt tömött a szájába és úgy sírt. A fájdalom már egész teste felett átvette az uralmat és nem sok kellett hozzá, hogy elveszítse az eszméletét. Eközben az asztalnál Gabriel ragadta magához a szót. Lilith felé fordult és komolyan a szemükbe nézett. Megkérte, hogy pontosan mondják el neki mikor is született Catherine. Az időpontra volt kíváncsi. Lilith és Janson összenéztek. Nem értették miért olyan fontos ez éppen akkor. De Gabriel hajthatatlan volt és szemében különös aggodalom lángja lobbant. Lilith elmondta, hogy Catherine pontban este tízkor született. Gabriel az információt hallva azonnal az órára nézett. Még csak este negyed tíz volt. Nem beszélt senkinek, még feleségének sem, de szellemében érezte, hogy valami nincs rendben Catherine körül. A szellemében sosem csalódott még és egészen addig amit a szívében érzett az beigazolódott. Nem tudott konkrét dolgot de nyugtalanság fogta el és a feszültség rajta is kiütközött. Nem sokkal később Catherine nyitott a szobába. Arca holt sápadt volt és reszketett. Bocsánatot kért a társaságtól és leült a lépcső melletti fotelbe. Susan felállt és barátnőjéhez sietett. Látta, hogy nincs túl jó bőrben ezért gondolta felvidítja. Előkapta fényképező gépét és megkérte, hogy mosolyogjon. A lány elmosolyodott Susan pedig kattintott. Az idő fél tíz felé járt. A feszítő érzés csökkent ugyan de el nem múlt. Ott lapult a bordái közt, ott volt agyában és minden csontjában.

Ott volt izmaiban és minden lélegzetvételében is. Susan leült barátnője mellé és a vállára tette a kezét. Catherine az érintés hatására összerezzent és furcsán kezdte bámulni. Furcsán és hidegen. Susan elnevette magát és játékosan oldalba bökte barátnőjét aki viszont nagyon úgy tűnt, hogy nincs játékos kedvében. Bal kezével a hasát fogta, jobbal pedig a fotel karfáját kaparászta. Susannak csak akkor tűnt fel mit művel barátnője mikor az már a negyed kart kikaparta. Mikor Susan figyelve, hogy ne hallják meg megkérdezte Catherinet, hogy mit csinál, a lány válasz helyett némán ült tovább és folytatta a kaparást. Amit senki sem látott az a szeme volt. Mivel lefelé nézett, így senkinek sem tűnt fel Katherine bevérzett szeme. Mikor a folyósón lévő álló óra háromnegyed tízet ütött, a lány hirtelen abbahagyta a kaparást, felegyenesedett és Susanra mosolygott. Megfogta a kezét de a lány elhúzta kezét a jéghideg kézből. Catherine felállt és az asztal felé vette az irányt. Odaérkezve elnézést kért a távol létért és helyet foglalt. Mindenki kedvesen fogadta viszont és érdeklődte hogyléte felöl. A lány megköszönte és biztosította a társaságot, hogy már semmi baja és nincs ok az aggodalomra. Bájosan mosolygott és nekilátott a tányérján lévő marhahúsnak. Jó étvággyal evett és bekapcsolódott a társaság beszélgetés folyamába. Susan is visszatért a fotelből és helyet foglalt az asztalnál. Egyedül Catherine furcsa viselkedését senki sem vette észre kivéve jansont és Gabrielt akik kimaradva a jókedvű beszélgetésből csendben ültek a helyükön. Gabriel nem tudta tovább elnyomni a szívéből feltörő késztetést és halkan alig hallhatóan imádkozni kezdett. A többiek, köztük saját felesége is nevettek és ittak mintha nem látnák mi folyik közöttük. Gabriel felesége vállára tette a kezét és végigsimította de a nő rá sem hederített csak folytatta a nevetést és az ivást. A fiúnak abban a pillanatban nyilvánvalóvá vállt ami eddig megbújt a színfalak mögött. Catherinre pillantott aki mintha csak tudta volna mire készül furcsa mosollyal az arcán bámult a fiú szemébe. Két kezét mereven maga előtt tartotta az asztallapon. Gabriel az órára nézett és mielőtt ledöbbenhetett volna, a kinti álló óra minden eddiginél mélyebben és búsabban felhorkant.

Pontban tíz óra volt ám az idő ahol volt megállt és nem haladt tovább. Gabriel összezavarodott és karon ragadta feleségét aki viszont mint aki siket és vak is egyszerre, nem foglalkozott férjével csak teli szájjal nevetett és itta a bort. Az egész társaság hármójukat kivéve jókedvűen beszélgetett és poharat a pohár után ürítettek ki miközben hangosan kacagtak. Gabriel megpróbált felkelni a székéből de nem tudott. Ez látszólag szörnyen felbőszítette de haragját imába fojtotta és immár hangosan már-már kiabálva folytatta a fohászkodást, valamint a könyörgést. Izzadni kezdett és tekintete az asztal másik felénél ülő Jansonra esett. A férfi kétségbe esetten próbált felkelni az asztaltól de hiába próbálkozott. Minden nekiveselkedéssel egyre erősebben vonzotta a széke. A két férfi előbb egymásra majd Catherinere néztek. A lány nagyot kortyolt a borból és hangosan elnevette magát. Szétnézett a vedelő és hahotázó vendégeken majd a két férfira nézett. Gabrielhez fordulva a fiúra förmedt és káromkodva csendre utasította. Szeme koromfekete lett és látva a fiú engedetlenségét velőtrázó ordítással ismét csendet parancsolt de ő csak nem hagyta abba. A gonosz a fiú feleségére nézett majd az asztal másik oldalán ülő Ethanra. Kezeit az asztalon hagyva lehajtotta a fejét és mozdulatlanul ült úgy nem tudni meddig. Az idő múlását aligha lehetett észre venni. Teljes csend ereszkedett a szobára. A vendégek abbahagyták a nevetést és a féktelen ivászatot és Catherinehez hasonlóan szintén lehajtották fejüket, kezeiket pedig maguk elé tették az asztalra. Janson feleségét rázva próbálta visszahozni a tudatába mindhiába. Kezeibe temetve arcát az asztal fölé görnyedt és jajgatott. Gabriel hangosan imádkozott tovább és minden mondatára Catherine szörnyű kínokat élte át. Morgott és káromkodva sziszegett az orra alatt. Ekkor azonban váratlan dolog történt. Az asztal másik végén helyet foglaló Ethan lassan felemelkedett székéből és megkerülve a társaságot töredezett mozgással Mary széke mögé állt és két kezét a nő feje búbjára helyezte. Mindkettőjük szeme csukva volt. Gabriel őrjöngött és az imát abbahagyva átadta magát a haragnak. Ethan a nő füléhez hajtotta a fejét és furcsa ismeretlen nyelven suttogni kezdett bele mire Mary kinyitotta szemét. Koromfekete volt akárcsak Ethané. Gabriel felordított és nyakán ki duzzadtak az erek. Feje elvörösödött és minden erejével azon volt, hogy kiszabadítsa magát, valamint várandós feleségét a szorító fogságból. Akár hogyan próbálkozott, keze nem mozdult az asztallapról. Catherine mindeközben mozdulatlan ült székében és szemét tágra nyitva meredt maga elé. Arckifejezése nyugodt volt de annál fagyosabb. Érzelmet képtelenség volt kiolvasni belőle. Még mindig halálos csend volt mikor Catherine Maryre nézett és bólintott, mire a nő felállt az asztaltól és Ethan elé gugolva két kezét a fiú combjának támasztotta. Gabriel látva mi fog történni, könyörgően nézett Catherinera aki mosolyogva nézett vissza rá és a saját bársonyos hangján azt kérte a fiútól, maradjon csendbe és figyelje hogyan teljesedik be apránként kedvese sorsa. Gabriel sírva könyörgött a fekete szempárnak aki viszont ridegen elfordult tőle. Mary kigombolta a Ethan nadrágját és kezébe vette a fiú péniszét majd halkan a következő szöveget kezdte mondani:

• Mary Disting vagyok. Bűnös ember. Bűneimet Catherine Oldwildenek köszönhetem. Ő volt ki éjszakánként bíztatott, hogy csapjam be férjemet és áruljam a testem. Nem bánom, hogy hallgattam rá. Parázna és erkölcstelen életvitelem miatt büszkén megyek a halálba. Férjemet, házasságunk előtt és alatt is csaltam. Gyermekem kit szívem alatt hordok, uram Azazel szolgállatába ajánlom a másvilágon.

Gabriel a szavak hallatán sokkot kapott, de szólni nem tudott. Felesége miután befejezte mondanivalóját orálisan kielégítette Ethant amit a fiú érzelem mentesen tűrt. Mikor befejezte, a fiú a várandós nőbe hatolt és hatalmas nyögések között a méhébe töltötte romlottsága egész valóját. Gabriel nem tudta nézni. Csukott szemmel mondogatta magában istene nevét, aki viszont úgy tűnt késlekedik. A perverz aktus után Mary felemelkedett az asztalról és úgy ahogy volt meztelenül az étkezővel szembeni folyosóra sétált. Mozgása töredezett volt és gépies. A gonosz uralta akaratát és testét is ahogy Gabriel és Janson kivételével az asztalnál mindenkinek. Lehajolt és a földről egy kötelet vett fel majd vissza sétálva az étkezőbe, az asztal mellöl elvette a széket és a helyiség másik végébe vitte. A kötél egyik felére hurkot kötött, másik felét a feje felett a plafonból kilógó kampón fűzte át és oda erősítette, majd nyaka köré tekerte a kötelet és egy szó nélkül siklott át a másvilágra. Gabriel torka szakadtából kiabált és kapkodva vette a levegőt. Szeretett volna felébredni pokoli álmából de esélye erre nem volt. Prüszkölve és könnyeiben fuldokolva nézte végig felesége és gyermekük távozását. Síri csend lett és A gonosz szótlanul a még mindig Gabriel mögött álló Ethanra emelte tekintetét, aki engedelmesen ismét megkerülte az asztalt és megállt, ezúttal Dr. Woodlest széke mögött. Azazel bólintott a megkínzott és vérző Catherine fejével majd Ethan a férfi fülébe is súgott valamit. Mikor végzett, kiegyenesedett és megállt egy méternyire csak a doktor mögött. A férfi kisvártatva felemelte leszegett fejét és halkan a következőket kezdte mondani:

• A nevem Erick Woodlest. A címem doktor. Egész életemet az emberi elme kutatásának szenteltem. Életemben sosem vonzott a vallás és realista létemre a materalista valamint humanista nézeteket vallottam. Bűnös vagyok és hogy az lettem, a kis Catherine Oldwildnek köszönhető. Szülei küldték hozzám furcsa és megmagyarázhatatlan viselkedésére felfigyelve. Az intézetben különös vágyat éreztem, hogy magamévá tegyem az akkor mindössze 14 éves kislányt. De bármennyire is nehéz elhinni, ő maga utasított rá álmomban. Ápolónak öltözve erőszakoltam meg és most bűnöm jutalmát a kárhozatot csak neki köszönhetem. Lelkemet a szolgálatodra ajánlom a másvilágon.

A gonosz a vallomások ideje alatt megengedte Catherinnek, hogy halljon és lásson, de kezét az asztallapról nem engedte felemelni és egy hang sem jött ki a torkán. A lány a vallomás alatt sírva fakadt és könyörgően nézett a plafonra mintha az égre nézett volna. Szeméről vissza húzódott a démon és előtűnt gesztenyebarna csillogó szeme miből azonban az élet helyett a szomorúság és bánat nézett ki. Végig kellett néznie ahogy a kedves doktor befejezve mondatait feláll és a konyhába sétál. Kihúzza a konyhaszekrény fiókját és egy kést vesz elő majd lassú mozdulattal elmetszi a torkát. Koromfekete szeme fehérré változott és kiömlő vére óceánján áthajózott a másvilágra. Janson felsikoltott és hisztérikusan bömbölni kezdett ami nem volt meglepő. Gabriel sokkban ülve ájultan ült székében, szája széléről buborékos nyál csordult ki. Szeme ugyan nyitva volt, de agya s szelleme elnémultak. Catherine keservesen sírt és egyre erősebben hiperventillálni kezdett. De nem kellett soká várni, szemei ismét sötétségbe borultak. Füle bezáródott és elmerült a néma sötétben. A gonosz ismét teljes birtokosává vállt a lánynak. Ethanra nézett átható tekintetével és bólintott. A fiút választotta ki véres terve hóhérául. Ethan tovább indult és megállt Susan mögött. A lány leszegett fejjel némán ült s nem mozdult. Lassan és kimérten lélegzett. A fiú neki is a fülébe súgott majd vissza egyenesedett és hátrább lépve csendben várt. Susan szintén felállt és a saját hangján a következőképp szólt:

• A nevem Susan west. Egész életemben vonzódtam a sötét dolgokhoz és imádtam a mágiával foglalkozni. Nem egyszer gyakaroltam is otthon okkult szertartásokat amiket legjobb barátnőm, Catherine mutatott nekem. Ő volt az ki bevezetett a fekete mágia csodálatos világába. Mivel egész életemben ő volt az egyetlen lány akivel valós szoros barátságot tudtam kialakítani így minden veszteségemért őt érje a kárhozat. Miatta kezdtem el ártani magamnak és az utóbbi években miatta kezdtem drogot is használni. Elment, köszönés nélkül itt hagyott bennünket barátait sínlődni, hogy mit is rontottunk el. Catherine a pokol gyermeke. Az volt és az is marad. Én magam az általa reám rakott bűnök terhe alatt utazom a másvilágra.

Susan is akárcsak elődei gépiesen mozogva ki sétált a folyosóra majd csend lett. Catherine hangos kiáltással hívta vissza barátnőjét és zokogott. Ismét az ég felé emelte tekintetét majd könnyeit nyelve elcsukló hangon kérdezett. -Miért csinálod ezt velem, miért nem ölsz meg? Istenem ha létezel, mutasd meg magad mert... A mondatot azonban már nem tudta befejezni. Halk majd egyre erősödő lépteket hallott. Csoszogó lépteket amik közeledtek. Susan léptei voltak és mögöttük súrlódás hangja. A lány megállt a lépcső tetején és egy ideig csak állt ott. Catherine kapkodva vette a levegőt és fuldokolva nézett a lépcsőfeljáróra ahol barátnője ismételten elindult. Kezében egy fehér zsinort tartott és húzta maga után. A végét minden bizonnyal felkötötte a korlátra. Mikor a felénél járt, kimászott a korláton kívül, nyakára illesz-tette a zsineget és ugrott. A csigolyája úgy tört darabokra mint üvegpohár ha leejtik. A rántás ereje a test súlyát a nyakra és a gerincre vezette minek következtében azonnal kilehelte a lelkét. Catherine hiába ordította, hogy várjon és ne csinálja, a lány vakon zuhant alá a mélységbe minden érzékszervétől megfosztva. Catherine a keze mellett lévő kést próbálta megfogni, hogy véget vessen a szörnyű kínnak, de nem moccant. Egyetlen szó nélkül esett újra transzba és egyenesedett ki újra. Arcáról felszáradtak a könnycseppek és a fekete szempár ismét gyűlölettel nézett körül a szobában. Gabriel ájultan előre csuklott fejjel ült székében, Janson kezeibe temette arcát és zokogott. Nem is sejtette, hogy a hóhér utolsó áldozata az ő egyetlen szerelme, élete értelme a felesége. Lilith Mozdulatlan ült férje mellett és arcára fagyott mosollyal bámult maga elé. Halkan szuszogott de mikor Ethan mögé ért, felemelte fejét, kihúzta magát és még mindig mosolyogva tűrte ahogy a fiatal fiú a nyakára teszi jéghideg kezeit és a fülébe suttog. Nem tudni mi okozta vagy, hogy hogyan történt de Janson egy ordítást követő erős mozdulattal kiszakította kezét az asztal szorításából és azzal a lendülettel a fiatal fiút ragadta karon aki mit sem törődve a férfi erőlködésével folytatta a rituálét. Catherine felemelte kezét az asztalról és Jansonra szegezte. A férfi abban a pillanatban megmerevedett. Szemével még végig kísérhette feleségét aki felemelkedett és így szólt:

• A nevem Lilith Oldwilde. Férjemmel Jansonnal nem egészen húsz éve költöztünk tildenbe. Egy gyermekünk van Catherine. Sosem vártam őt és nem is szerettem. Mikor megtudtam, hogy terhes vagyok, az elvetetésen gondolkodtam de férjem rábeszélt, hogy tartsuk meg őt amibe végül bele egyeztem. A szülés alkalmával a fájdalmaim elviselhetetlenek voltak. Megátkoztam a magzatot és az orvosoktól úgy hallottam, gyűlölettel beszéltem róla. Fiatal koromban egyszer barátnőimmel ellátogattunk egy spiritiszta szeánszra ahol kapcsolatba léptem egy Catherine nevű tanítóval a túlvilágról. Viszonylag sokszor létesítettem vele kapcsolatot, sokszor kommunikáltunk egymással. Évekkel később azonban megszakadt a kapcsolatunk. Munkám nagyon stresszes volt, így nem tudtam transzba esni. Egy idő után teljesen elhanyagoltam a kapcsolatot vele. Gyermekemnek is ez a múltbéli esemény alapján adtam nevet. Catherinet a terhesség alatt többször is megidéztem, de dühös volt mert elhanyagoltam őt. A gyermeket okolta a megromlott kapcsolatunkért. Igaza volt, minden rossznak és sikertelenségnek is a lányom az oka, ez a ribanc. Kiskorától kezdve nem telt el nap, hogy ne kívántam volna a halálát. Férjem előtt megjátszani magam embert próbáló feladatnak bizonyult de az évek során természetesen ebbe is belerázódtam. Lányom 14. születésnapja után és a mendotában töltött idő alatt sikerült ismét megidéznem Catherinet akinek örök hűséget és engedelmességet fogadtam. Ő egy ajánlattal állt elő miszerint ha megölheti a kislányom, engem tesz a leg sikeresebbé a divat világában. Mivel nekem ez a lány semmit sem jelentett a munkám viszont annál többet, így örömmel adtam át őt mesteremnek. Most pedig halálom órájában nyíltan megvallom, hogy mindennél jobban szeretlek téged Catherine. Akkor is ha becsaptál, a szívembe zártalak így hát kérlek, bárhol is vagy, vigyél magaddal. örökké szolgállak.

( Lilith Oldwilde holtteste a rendőrségi felvételen )

Lilith a konyhába ment egy sámliért. Kivitte a folyosóra és az ott heverő vastag kötéllel felakasztotta magát a mennyezetbe erősített lámpára. A sámli tompa koppanással érte a föl-det. A kötél megfeszült és Lilith szemeiből is eltűnt a sötétség. Üres élettelen teste egy darabig még himbálódzott a lendülettől. Jansonnál mindeközben beállt az eszmélet vesztés. Csorgó nyálú kutyaként lehorgasztott fejjel ült hasonlóan Gabrielhez. A szépen megterített asztal két végében még égtek a vacsora előtt meggyújtott gyertyák. Kint időközben vihar kerekedett és a szél ismét eljátszotta furfangos dallamát az öreg ház kihalt folyosóin lépegetve. Szakadt az eső és villámlott is. Az étkezőben Catherine egyenesen ült és a vele szemben álló Ethant figyelte. A fiú mozdulatlanul szoborként állt várva ura parancsát. A szobában teljes csend uralkodott és ebben a csendben a halál könnyen járt s kelt. Nem állta útját semmi és senki. Catherine megfogta a poharát és töltött a vörös borból. Megitta majd elmosolyodva a fiúhoz fordult. A saját gyengéd hangján szólt hozzá: -És veled mit tegyek mondd, drága Etan? A fiú nem felelt így a lány folytatta. -Azt kérdeztem mit tegyek veled Ethan? A fiú halk hangon válaszolt. -Ölj meg. Örömmel szolgállak majd a túlvilágon, tégy szabaddá. Catherine elismerő arckifejezéssel illette a választ majd felemelte kezét és a fiúra mutatott. -Cselekedj Ethan. Parancsolt rá mély hangon, mire a fiú a konyhába szaladt és felvette a doktor mellöl a véres kést. Megnyitotta a forró vizet majd mindkét kezét csuklótól könyékig felhasította. Hamar elvérzett mivel a tűzforró víz felgyorsította a szívverést. A kés kiesett kezéből és a csendben villámcsapásként csattant a márványpadlón. Abban a pillanatban Catherine szemei ismét szabaddá váltak és kezeit is felemelhette. Körülötte halálos csend honolt. Egyedül a kint dúló vihar óriási ereje hallatszott be. Körülnézett és nem hitte al amit lát. Gabriel és Janson is felkeltek. A gonosz minden kétséget kizárólag visszavonult. Gabriel mikor érezte kezei szabadságát, felállt és őrjöngve Catherine torkának esett. A lány fuldoklott és könnyes szemmel nézett a fiú dühtől elvakult szemébe. Már majdnem megölte a lányt mikor Gabriel forróságot érzett a háta közepéről felkúszni egészen a feje búbjáig. A következőkben egy részletet közlök a vele készült beszélgetésemből. Gabriel válaszait a jól elkülöníthetőség kedvéért egy szimpla G betűvel jelöltem.

Interwiew: Gabriel Thomson

- Gabriel, először is köszönöm, hogy elfogadtad a felkérésemet erre a beszélgetésre és köszönöm, hogy mind te mind kedves feleséged, keresztény létetekre is szívesen segítetek nekem e könyv megírásához szükséges információk felelevenítésében. Tudom, hogy sok a dolgotok ezért nem is terveztem hosszúra ezt a beszélgetést. A téma az a bizonyos éjszaka mikor meghallottad Isten hangját. Kérlek meséld el nekem milyen volt és mit éreztél mit tettél akkor?

G: Én köszönöm a felkérést feleségem nevében is bár ő épp szolgálni van és emiatt most nem tud itt lenni. Megtisztelő számunkra, hogy használhatónak találtad a történetünket és ezáltal remélem sokaknak felnyílik majd a szeme és felveszik a harcot a gonosszal. Akkor el is kezdem.

Azon az éjszakán elszabadult a pokol. Mikor vége lett, magam sem értem miért ugrottam neki Catherinenek. Talán a látottak és az ott tapasztalt dolgok késztettek rá, hogy megtegyem. Tisztán emlékszek mindenre, így arra is, hogy meg akartam ölni. Utólag rájöttem mennyi mindent köszönhetek Jézusnak és nem lehetek elég hálás, hogy akkor ott szólt a lelkemhez és lecsillapította gyilkos dühömet. Nem Catherine volt a bűnös. Kezdettől fogva Lilith volt aki irányított. Ő volt aki ezt az ajándékot ami Catherine, a sátán kezébe ajánlotta. Azokat a szörnyűségeket nem Catherine tette hanem rajta keresztül a gonosz. Én vakságomban nem láttam messzebb a saját orromnál. Catherinet, az embert láttam gonosznak és ezért estem neki, hogy megölöm. Mikor viszont azzal a gyönyörű barna szemével rám nézett és megláttam benne a könnyet, éreztem a szívemben egy érintést ami a hátam közepéből indult és a fejemig ért. Hangot hallottam. Isten hangját ahogy rám szól mint ábrahámra is rászólt, hogy ne áldozza fel a fiát, Izsákot. Nekem tisztán hallhatóan azt mondta: Gabriel. Ne bántsd a feleséged, őt magamnak választottam és sok embert vezet majd hozzám. Neked nem ellene van harcod hanem a sötétség világbírói és angyalai ellen melyek a magasságban vannak. Végy erőt magadon és segíts rajta. Ezután ernyedt el a kezem és kaptam észbe mit is csinálok. Két markom között ott haldoklott az a lány akit vakon elengedtem és ostobán nem kergettem ahová csak megy. Rengeteg hibát követtem el, de már bánom és bár tudom, hogy vissza nem csinálhatom, mégis vágyom rá. Jansont és Catherinet kivittem a verandára és hívtam a hatóságokat és a mentőket is.

- Köszönöm, hogy mindezt megosztottad velem. Nekem fogalmam sincs ezekről a dolgokról és működési elveikről, nem vagyok vallásos de ez a történet megérintette a szívem. Isten biztos nagyon szerethet ha ennyire mellettetek állt és áll azóta is. Még egyszer köszönöm a lehetőséget.

G: Én köszönöm. Bármikor szívesen látjuk otthonunkban ha még szüksége lenne valami információra.

A kiérkező mentősök mindhármukat ellátták majd elszállították őket az Eau Claire beli köz-ponti kórházba. Közülük Catherine és Janson szorult komolyabb ellátásra. A lány testét el-képesztően kikészítették a történtek. A szíve szabálytalanul vert és kiszáradt. Teljesen legyengült. Janson szintén rosszul viselte. Hányt és migrénre panaszkodott. Bal keze remegett és ez a remegés az orvosok szerint az erős lelki megpróbáltatástól, valamint a következményként fellépő sokktól következett be. Gyógyszert szedett rá egészen halála napjáig. Gabrielnek is nyugtatóra és sok pihenésre volt szüksége. A rendőrök a házban felmértek és lefotóztak mindent. A fontosnak vélt adatokat rögzítették és archíválták. Pár, a helyszínen készült fotót sikerült megszereznem és engedélyt is kaptam a könyvben való felhasználásukról. 

          ( Az Oldwilde Hall egy rendőrségi fotón )

A tragédiát követően az Oldwilde birtok kiürült. Miután a hatóságok mindent átvizsgáltak, a holttesteket elszállították és felboncolták majd elhamvasztották. A házat és közvetlen környékét lezárták. A nyomozás során egy értelműen kijelenthető volt, hogy nem gyilkosság történt. A hírek ettől függetlenül viszont sebesen elterjedtek a településen és egy héten belül mindenki a titokzatos halálesetekről beszélt. A rendőrség kikérdezte Oldwildék szomszédait is a családról. Mindenre kíváncsiak voltak. A tildeniek mind azt vallották, hogy ugyan a család már rég ott él, ismerni nem ismerték őket. Elbeszélésükben megemlítették a lányt, Catherinet akivel sok volt a probléma. Pontosan nem tudták megmondani mi csak, hogy köze volt az elmebajhoz. Mikor a nyomozók rákérdeztek, hogy szerintük képes e gyilkolni ha úgy adja a szituáció, a válaszok minden esetben nemlegesek voltak. Nagyon aranyos és szeretni való lányként írták le őt. Szelídnek aki egy újjal sem nyúlt volna senkihez ártó szándékkal meg aztán semmiképp. A nyomozás hónap végéig tartott. Mikor a tavaszi meleg átcsapott nyári hőségbe, a hatóságok elhagyták tildent. Az oldwilde ház üresen állt tovább teljes csendben. Csak az öreg álló óra mordult fel olykor. 

1994. március utolsó napján Lilith szokatlanul borús és barátságtalan időjárásra ébredt tildeni otthonukban. A hőmérséklet érezhetően vissza esett pár fokot és az eső is csepergett. A szél viszont jelét sem adta még a létezésének sem, nemhogy jelenlétének. Csend honolt az egész házban csak az a méh zümmögött keservesen mi még előző este óta a konyhaasztalon heverő lekváros üveg foglya. Lilith az órájára pillantva kis híján hisztérikus rohamot kapott mivel a mutatók reggel hét órát jeleztek. Az asszony pillantását átemelte a naptárra minek látványa vagy tán tartalma megnyugtatta. Szombati nap volt és bizonyára az álomból hirtelen kikelve szervezete még a munkanapok robotjához szokva elhitette vele, hogy késésben van és ez volt idegessége oka. Óvatos léptekkel kisétált a konyhába, egy mozdulattal kiengedte rabot tömlöcéből, majd a tűzhelyhez lépve feltette a reggeli kávét. Janson még aludt mikor hatalmas robajjal égzengés támadt. Olyan elképesztő hangon szólalt meg a mennybolt fedele mire szó talán nem is létezik. A férfi felrezzent majd egy, az előző hangot követően megszólaló még erőteljesebb dörgés után valósággal felugrott ágyából. Lilith éppen akkor lépett a szobába kezében a két kávéval s ajkai mosolyra kanyarodtak látva férje ijedt tekintetét. Gyengéd csókkal köszöntötte majd kezébe nyomta a csészét. Mellékuporodott és élvezve a meleg és biztonságot nyújtó karok ölelését férje vállára hajtotta fejét majd mindketten kávét szürcsölgetve hallgatták az egyre erősödő vihar hangjait. A szél a javításra váró ereszcsatornába kapaszkodva hintázni kezdett és az a falnak csapódott először ritkán majd egyre sűrűbben. Az eső a csepegésből hamarosan ömlésbe csapott át ami az erős széllel párosulva hamar az ablakpárkányt majd magát az üvegfelületet kezdte ostromolni. A természet talán megérezte közeledtét, vagy tán maga okozta a furcsa anomáliákat? A mai napig nem tudok többet annál mint amit Janson könnyeivel küzdve személyesen mondott el nekem Los angelesi otthonában.

 Azon a borús márciusi napon tilden viharverte útjain egy elveszett és magányos lélek otthonát keresve mezítláb lépdelt a nedves betonon. Karjain vér csurgott majd a földet érve felszáradt nyomán a talaj. Csapzott haja arcába lógott eltakarva ezzel lelkének tükrét mit szemnek nevezünk. Fehér ruhájában szellemként suhant tova. Hófehér angyalként légió érkezett, egy lány testébe zárva ki sosem vétkezett. Aki akkor látja Catherinet, bizonyára hamar orvoshoz fordult volna elmebajra gyanakodva. Azt sem vonom kétségbe, hogy megpróbálták volna megölni, megfosztani attól a kevés de számára mégis oly nagy jelentőséggel bíró eseménytől, hogy egy év távollét és kín után végre haza találhatott. Ahogy közeledett otthona felé szívében a remény egyre csak fokozódott. Alaposan elgondolta a várható folyamatokat, mindazt ami történhet megkelenése következtében. Miután majd egy órányi töprengés után végül az okot is elfeledte mi gondolatait felhergelte csak bocsánatot akart kérni, hogy szó nélkül elment és noha tudta, hogy ezzel a mondattal az okozott sebet még enyhíteni sem tudja, bensejében mégis buzdítást érzett rá. Testén akkorra már több mint egy hete ő maga volt az úr. Istene a szektát otthagyva magára hagyta szolgáját minden bajával és betegségével együtt miknek többségét maga ültette a lányba a mocskos szertartások és perverz áldozatok közepette. Ahogy az úton déli irányban elérte a béke utcai bekötőt és befordult rajta, a végén homályba burkolódzva alig észrevehetően ott magaslott Oldwilde hall. Ahogy közelebb és közelebb ért, szíve a torkában kezdett dobogott. Annyi minden kavargott a fejében, annyi mindenre volt kíváncsi és oly sokat szeretett volna tudni szeretteiről. Susanről, Ethanról, Gabrielről, főleg Gabrielről. Míg fogoly volt, szerelme még csak az eszébe sem jutott. Kíváncsi volt, hogy mi van vele, felépült e már és, hogy Susan barátnője hogyan boldogul Ethannel a kollégiumban. Kíváncsisága izgalamat szült, az izgalom pedig pírt az arcára. Akaratlanul reszketni kezdett mint mikor az ember izgul s fogai a legfőbb pillanatban egymásnak koccannak ijedtükben. Vészesen közeledett a bírtok határát jelző facsoporthoz. Mikor kilépett a nagyra nőtt óriások mögül, hirtelen a fehérre festett kapubejáróval találta szemben magát. Arcán enyhe mosoly jelent meg, és megkönnyebbülten felsóhajtott. Mintha az a sóhaj csak azt jelentette volna: Itthon vagyok. Végre hazaértem. Egy ideig csak állt ott a szakadó esőben. Álláról és újai hegyéről sűrűn potyogtak a kövér cseppek.

Lilith és Janson miután megitták kávéjukat, beágyaztak és a szombat nap lassú menetrendjéhez alkalmazkodva közösen nekiláttak a reggeli elkészítéséhez.

A terv egy könnyű rántotta volt friss zöldségekkel díszítve. Janson új életük első napjának megünneplése képpen szerette volna meglepni feleségét. Az akkorra már érett állapotban lévő paradicsom és paprika ültetvényeiken ott virított a termés. Janson, míg felesége elment tisztálkodni magára öltötte súlyos bőrkabátját és kirohant a hátsó kertben elhelyezkedő ültetvényre. A szakadó esőben figyelmét teljesen elkerülte a kapuban álló lány szellem alakja. Paradicsomból öt darabot, paprikából pedig nyolc szépen megnőtt egyedet rakott a kosárba. Boldog volt mivel végre sikerült az íráson kívül valami igazán férfias munkát véghezvinnie amire büszke lehetett. Minden oka megvolt rá, hiszen nem kevés munkát és energiát fektetett bele mire az ami most a szeme elé tárult létrejött. A föld szélén a gyümölcsfák is szépen növekedtek, gyenge leveleiken az eső törékeny cseppjei mégis darabokra törtek. Egy kis ideig állt ott és gyönyörködött munkája gyümölcseiben miikor hirtelen eszébe jutott felesége aki minden bizonnyal már készen lehetett a tisztálkodással. Sietős léptekkel a ház felé vette az irányt. Szíve zakatolni kezdett, majd kiugrott a helyéről. Janson csak remélte, hogy nem kap infarktust. Mikor ez az ostoba gondolat fejéből tovahaladt, egy újabb és minden kétséget kizáró másik behatás érte amit először tán fel sem fogott. Lilith eszelős visításban tört ki olyan erővel, hogy a férfi kezéből kiesett a kosár s a tartalma a földön gurult szét. Az asszony újra és újra felsikoltott és Janson már a leg rosszabra gondolt. Nem is sejtette, hogy a legrosszabbnál is létezik rosszabb. Mikor a bejárati ajtóhoz ért, azt hitte menten össze esik és örökre elnyeli a föld. Szívéhez kapott és kezei görcsbe rándultak. Lilith az ajtóban félig meghajolt gerinccel állt és zaklatott szemével a tőle mindössze fél méternyire álló Catherinet bámulta. Az idő észrevehetően lelassult. Az esőcseppek egy kis időre megszüntek zuhanásukban s teljes szélcsend uralkodott. Lilith minden bizonnyal azt hitte, hogy ideg összeroppanást kapott, mert bár előtte állt lánya didergő és átfagyott teste, ő mégis a falon lógó feszületért nyúlt majd a lány felé szegezte. Reszkető kezében mint kocsonya járt a megváltó faragott képe. Nyilván azt hitte kísértettel van dolga. Nem hitt a szemének és minél inkább állt ott egy helyben, teste annál lejjebb s lejjebb ereszkedett, mígnem már egy fűzfa ághoz hasonlított leginkább. Olyan volt mintha várna valamire, talán egy jelre, egy visszaigazolásra, hogy amit lát nem élő hanem holt és csak kísérteni jött. Csalódnia kellett, mivel Catherine remegő ajkai szétnyíltak s a némaságot megtörve elcsukló hangon a következőt mondta: Bocsáss meg anyám. Ahogy a szavak elhagyták ajkait, szeméből forró könnycsepp indult s végig égetve arcát a padlóra cseppent. Lilith a szavakat hallva velőtrázó és keserves sikoltásban tört ki, majd a földre rogyott. Elernyedt kezéből kiesett fegyvere és tompa koppanással a padlón landolt. Janson térdre ereszkedve, körmeit a földbe vájva szemlélte az eseményeket. Agya nem tudta felfogni a lezajlott események sorozatát. Szemei ürességtől kongtak és félig nyitott száján át elvétve jött csak ki a levegő. Mozdulatlanságában nem több mint két percet tölthetett, mikor végre magához tért. Szemeit megtörölve ismét a lányra szegezte aki háttal neki még mindig az ajtóban állt és keservesen sírt. Janson összeszedte minden erejét, felállt majd odalépett hozzá. Halkan lánya nevét mondta, de reszkető hangja elárulta, hogy még mindig nem biztos a helyzet valódiságában. Catherine a hangra lassan hátrafordult s könnyben úszó szemével apjáéba nézett. Halál sápad arcáról sűrűn potyogtak a könnyek. Janson kinyújtott kezével megérintette lányát aki az érintéstől hirtelen megrezzent.

Munkám során viszonylag sűrűn beszéltem furcsa emberekkel akiknek történeteik még furcsábbak voltak. Mikor elhatároztam, hogy megírom ezt a könyvet, tudtam, hogy előbb vagy utóbb eljön az a pillanat is mikor az eset még élő érintettjeivel le kell majd ülnöm és órák hosszat beszélgetnem. Így történt ez az idős Janson Oldwildal is aki bár történetmesélése közben néhol meg kellett állnunk, mégis úgy érzem hitelesen vissza tudta adni mindazt a lelki és fizikai állapotot amit akkor átélt. A következőkben beszélgetésünk egy részletét közlöm.

- El nem tudja képzelni mit éreztem mikor a nejem felkiáltott. Komolyan azt hittem, hogy valami komoly baj történt vagy betörő kapta el, mert tudja akkoriban egy igen veszélyes betörőbanda ólálkodott a környéken akikről az újságok is sűrűn számoltak be. Első gondolatom rögtön az volt, hogy mi van ha azok a gazemberek törtek rá a feleségemre, mi van ha megerőszakolják vagy megölik. Agyamba csak ezek az eshetőségek merültek fel akkor. Álmomban sem gondoltam volna, hogy a lányom akit csak két hónapja temettünk el visszatér a halálból.

- Mr Oldwilde, ha jól értesültem akkor a lánya testét nem temették el csak a számára fontos használati tárgyakat. A vélt holttestet nem találták meg, honnan voltak biztosak benne, hogy biztosan meghalt?

- Nézze fiam, ha egy emberről egy egész évig nem hallani és nem is tudni semmit akkor higgye el nekem, nem igazán lehet mást feltételezni, pláne akkor ha az a valaki olyan mint a lányom volt. Eltűnése előtt is már aggodalomra okot adóan viselkedett és miután megtörtént, kétségbeesetten kutattunk utána mindhiába. Értse meg, nem volt más választásunk. A néhai nejem már kezdett teljesen becsavarodni és nem nézhettem végig ahogy teljesen tönkremegy. Muszáj volt tennem valamit, hogy enyhítsek a fájdalmán. Nem evett és nem egyszer megpróbált kárt tenni magában. Igen én voltam aki Catherine halálhírét keltettem. Lefizettem egy nyomozó ismerősömet aki kitalált egy hihető sztorit és nem tudom hogyan de bizonyítékot is szerzett. Bekapták a horgot és így tudta meg Lilith. Ma már nem csinálnám ezt de akkor elkeseredésemben úgy éreztem kötelező megtennem.

- Tehát ha jól értem, ön kitalálta, hogy Catherine meghalt, hogy ne kelljen a feleségét is sárgaházba záratni igaz?

-Pontosan.

-Mindez önre milyen hatással volt? Ne haragudjon meg, hogy erről faggatom. Hamarosan visszatérünk eredeti témánkhoz, de a történet megértése érdekében fontos tudnom a részleteket is. Remélem megérti.

- Nem szívesen tettem, hiszen nekem is nagyon hiányzott a lányom. Mielőtt rászántam magam több mint két hétig vívódtam. Végül azonban az elkeseredésem teljesen átvette az uralmat a józan eszem felett és megtettem. Elvesztettem a kislányomat, nem veszíthettem el a nejemet is. Cselekednem kellett. Miután megtettem, nem voltam büszke magamra, hogy hazudnom kellett a feleségemnek. A mai napig azt kívánom, bárcsak én lennék most holt, én aki valóban megérdemelte a halált. Az élet igazságtalan Mr Wood, és sosem lesz igazságos. Az én életemben legalábbis már biztos nem.

- Köszönöm. Sokat segített, hogy ezt elmondta. Ha nem megerőltető és fojtathatjuk akkor kérem mesélje el a hazatérés folytatását.

• Természetesen tovább mehetünk. Nekem is csak jó ha végre kibeszélhetem magamból. Mikor a nejem már másodjára sikoltott fel, azonnal a segítségére siettem. Mikor megláttam a lányom testét, noha biztos nem voltam a halálában, de elfogadni elfogadtam. Látványa valóban kísérteties volt. Ahogy ott állt hosszú fehér ruhájában átázva és csapzottan, bennem is megfagyott a vér. A feleségem aki velem ellentétben a hazugságokra épített halálhírt valóban igazként kezelte, meglehetősen rosszul viselte. Elájult és a nap későbbi részében többször is erős migrénre panaszkodott, hányt és látni sem akarta a lányunkat. Elmondása szerint gonosz szellemek gyötörték az agyát és gondolatait. Én magam nem hittem a természetfeletti létezésében ezért, hogy nyugtassam feleségemet, az ellenkezőjét állítottam mint amit ő. Csak késő estére lett jobban. Catherinet úgy kezeltük mint egy rég látott vendéget. Forró vizet engedtem neki a kádba és megkértem, hogy fürödjön meg. Még az orvost is kihívtam. Szerettem volna ha a hazatérés nem jut ki a ház falai közül, ezért olyan orvost hívtam aki nem ismert minket. Megvizsgálta Catherinet és ellátta a vágott sebeket a csuklóján. Gyógyszert írt fel és megkért, hogyha bármi van, min-denképpen értesítsem majd elment. Lilith másnap reggelig ki sem mozdult szobájából. Kimerült a teste és lelke is. Egész éjjel a lányom mellett maradtam és velem maradt a bűntudat is.  A gyertyákat és a virágokat felszedtem a földről és helyükbe egy karosszéket tettem. Abban ültem és figyeltem ahogy elalszik. Másnap már Lilith is váltott vele néhány mondatot, de még tartotta a távolságot. Elmondtam Catherinnek, hogy mivel senki sem tudott a hollétéről, novemberben halottnak nyilvánították és azért borultunk ki annyira.  Nem vette rossz néven, mintha tudta volna, hogy a kialakult helyzetnek csak is ő az oka. Megmutattam neki a sírt is a kert hátsó részében az öreg fenyők alatt. Elmosolyodott de szemében néhány könnycseppet is látni véltem amit persze hamar elmorzsolt. Gondolom nem akarta, hogy lássuk, mennyire rosszul érinti mindaz amit látott. A bizarr látvány nem keserítette el annyira amennyire várható volt, vagy amennyire én vártam. Valójában egészen meglepően jól viselte a dolgot. Sűrűn kért bocsánatot és nem győzte hangsúlyozni, hogy ez az egész az ő hibája. 

• (Interjú részlet Janson Oldwildel, 20013 augusztus 15., Los Angeles)

Catherine hazatérése óta hat nap telt el és mind Janson mint Lilith kezdte elfogadni a tényt, hogy lányuk valóban visszatért közéjük. Az első pár nap nehézkes kezdete után a családban ismét rendeződni látszottak a dolgok. A sírt felszámolták és helyét egy táblával helyettesítették min a következő felirat állt: Mert a holtak hazatérnek. Egy emléknek szánták, hogy sose felejtsék el a napot mikor romokba dőlt életük újra felvirágozni látszott. Catherine egyik reggel érdeklődni kezdett barátairól. Susanról, Ethanről és Gabrielről. Janson elmondta, hogy a fiú megházasodott míg ő távolt volt. Catherine halkan tudomásul vette. Nem sírt, nem esett depresszióba. Olyan volt mint aki beletörődik saját maga okozta helyzetébe. A szomorúság és a döbbenet látszott ugyan egy ideig az arcán de hamar el is tűnt. Teljes szívéből szerette Gabrielt és házasságának híre ha nem is mutatta, igen erősen felzaklatta. Nem akarta elhinni és mégis kénytelen volt. Mint aki tudja, hogy nemsokára sírni fog, még idejében másra terelte a szót. Mikor látta, hogy kérdéseivel rossz helyen kopogtat, fáradtságra hivatkozva felment a szobájába és leült az ágyra. Ahogy ott ült a csendben, azon kezdett gondolkodni vajon hogyan alakul az élete ha aznap nem megy el. Vajon élne e még és vajon Gabriel elvette volna e azt a lányt. Ezek a gondolatok emésztették őt. Lelkét ugyan nehéz súlyok nyomták el, de a szíve az egekbe kiáltott. Felemelt fejjel legszívesebben ordított volna. Keserűség mardosta belülről. Szemei letapadtak és mielőtt elaludt volna az asztalán sorakozó képekre esett pillantása. Gyermeki énje némán nézett vissza rá. A szél időközben viharossá fokozódott és a hatalmas ház falai között kísértetiesen búgott. Lehunyta szemeit és elaludt. Sok éve először végre ismét zavartalan volt az álma.

A következő hetek a már megszokott tempóban haladtak. A napok és az éjszakák egybefolytak és az Odwilde család úgy élt barlangjában mint a medve. Minden idejüket ki-ki a saját tevékenységének szentelte. Janson az udvar és a kert megmunkálásán fáradozott, hiszen az elmúlt hét hatalmas viharjait a növények is megérezték. Lilith újra rendbe szedte a házat kívülről és belülről is. Felszámolta az oltárt lánya szobájában, kitakarította a fürdőkádat, új ágyneműt húzott és megtisztította az ablakokat. Tudták, hogy egy-két héten belül elérkezik Catherine születésnapja. A nap amitől a lány kivételével mindenki már előre rettegett, figyelembe véve az elmúlt évek tapasztalatait. Lilith titkon reménykedett benne, hogy ez az alkalom kivétel lehet majd, de reményeivel egyedül maradt. Janson hallani sem akart a témáról még felvetés szintjén sem. Április 25-e hallatán a férfin különös nyugtalanság vett erőt. Olyas fajta nyugtalanság mint mikor olyan dolgot kell kötelezően megtenni ami addig sosem sikerült és mikor megpróbálkoztál vele, mindig életveszélyes körülmények alakultak. Az ember nem szívesen próbálja meg azokat a dolgokat amik egyszer már majdnem megölték. Persze ott van a kíváncsiság és a remény, de van az a pillanat vagy külső behatás mikor ezek természetszerűen háttérbe szorulnak. Nem mindenki képes elfelejteni a múltat ha egy rövid ideig is. Janson ilyen ember volt. Catherine mintha észre sem vette volna a nagy nap közeledtét, egész nap apjának segített a ház körül. Gyomlált és segített a metszésben. Míg a férfi fáról fára haladt, ő mögötte gyűjtötte össze a gallyakat és rakta egy kupacba. Miután végeztek, napnyugtáig még volt egy kis idejük. Janson előkészítette a permetező gépet és amíg látott dolgozott.

 Nem telt bele három napba sem, és a ház mintha újjáépült volna. Csillogott-villogott kívül és belül. Leginkább talán egy kastélyra hasonlított amit büszke és tekintélyes park ölelt át. Az Oldwilde család egy közös limonádézással ünnepelte a munka végét. Kiültek a kertbe és elégedetten néztek végig munkájuk gyümölcsén. Minden okuk megvolt a boldogságra hiszen valóban hatalmas dolgot vittek véghez. Egy hét elteltével a szülők úgy döntöttek, körbetelefonálnak és elmondják a jó hírt Catherine barátainak és az érintetteknek. Szerda este hat órakor a család leült a nappaliban, a telefont kihangosítva az asztal közepére tették és tárcsázták az első számot. A kedves doktort hívták a Mendota elmekutató intézetből. A férfi elég erős barátságot kötött a kis Catherinnel míg ott tartózkodott, így gondolták tudnia kell a nagyszerű hírt. A telefonja kicsöngött és végül egy rekedtes hang köszönt jó estét. Janson köszöntötte és megkérte a férfit egy kis ideig maradjon csendben és figyeljen. A terv az volt, hogy míg a hívott fél feszülten figyel a vonal túlsó végén teljes csendben, addig senki nem szólal meg, és mikor az alany megelégelve a várakozást türelmetlenül ismét megszólal, már Catherine reagál rá. Dr Woodlest a meglepődéstől először meg sem tudott szólalni. Minden bizonnyal azt hihette, hogy Lilith szórakozik bár azt nem értette mi oka van ennyire boldognak lennie mikor nemrég vesztette el a lányát. Mikor Janson biztosította a férfit a lány ottlétéről, az értetlenül hallgatott. A család már előzetesen megbeszélte, hogy az idei születésnap alkalmával két születésnapot ünnepelnek majd. Az eredetit és Catherine újjászületésének napját is amit a hazatérésével azonosítottak. Janson nyugodt hangon közölte a doktorral a tényeket és meghívta a partira. A férfi még mindig nem értett semmit és ezt hangjából érezni  is lehetett. Halkan megköszönte a meghívást majd elköszönt. A család megismételte a hívást Susannal, Ethannel és Gabrielékkel is. Mindnyájan nagyon meglepődtek és nem akarták elhinni amit hallanak. Susan és Gabriel azonnal felismerte Catherine hangját és hangos sikoltásban, valamint mély csendben törtek ki. A kérdések rohamát Janson elképestő ügyességgel védte ki. A meghívó üzenetet az érintetteknek levélben is elküldték. Április 25-éig egy hét volt hátra. A napok csendben és feltűnő nyugalomban teltek. Catherine mióta hazatért tünetmentes volt. Nem voltak nyilvános maszturbációk sem önvagdosások. Lilith kimondhatatlanul örült lánya változásának és bizakodva nézett a jövőbe.

( Folyt) 

DW. 

Hónapokkal azután, hogy egy éjjel kisétált az árnyak szekta telephelyéről és eltűnt, Catherinnek még mindig nem volt meg és senki nem tudta hol van. Szülei és barátai is biztosak voltak benne, hogy a lány már nem él és a rendőrség is felhagyott a kereséssel. 1993 November 30-án Catherine Oldwildot hivatalosan is halottnak nyilvánították. Koporsójába Lilith a lány legkedvesebb használati tárgyait tetette bele. Gyönyörű fehér koporsót rendeltek aminek természetesen meg is volt az ára de ezt az áldozatot meghozták halottnak hitt lányukért. A szertartást az Oldwilde hallhoz tartozó füves pusztán rendezték meg a kis Catherine kedvenc fenyőfái alatt. A temetésre a rokonok mellett eljöttek még a család és Catherine barátai is. Ott volt Susan West, Ethan és szülei, Dr. Woodlest és Gabriel is. A fiatal fiú időközben fizikailag teljesen felépült, de mikor értesült szerelme halálának híréről a lelkének egy darabját akkor és ott elvesztette. Napokig maga alatt volt, nem evett és nem beszélt senkivel. Elsősorban önmagát hibáztatta, hogy több időt szánt Isten keresésére mint szerelmére. Úgy érezte elhanyagolta őt. Dühös volt a világra és dühös volt istenre is. Nem értette miért hagyta elmenni azt a lányt aki az életében a legkedvesebb volt hozzá és kinek odaadta szívét lelkét. Kegyetlenségnek gondolta Isten részéről és imáiban éjszakákat hadakozott az úrral. Nem hagyta el őt csak hitének első nagy csatáját meg kellett, hogy vívja a fájdalommal és az elkeseredéssel szemben. Hite csak jobban erősödött és hamarosan begyógyulni látszottak a sebei. Az egybegyűltek részvétet nyilvánítottak Oldwildéknak akik az események után talán minden eddiginél jobban magukra zárták házuk ajtaját. 

Lilith nem járt be dolgozni és nem is válaszolt főnöke telefonhívásaira ezért december hónap második hetében elbocsájtó levelet kapott. Nem érdekelte, olyan volt mint egy élőholt. Naphosszat mást sem csinált mint magába roskadva ült ágya szélén és sírt vagy aludt. Alig evett, lefogyott és egy nap alatt megöregedett. Janson szintén visszavonultan tengette napjait. Abbahagyta az írást, dolgozószobáját pedig bezárta és úgy tűnt, hogy már sose nyitja ki. Fájdalmát a kert művelésébe, valamint az alkoholba fojtotta noha tudta, hogy káros szenvedély. A birtokhoz tartozó földet megművelte és rendbe szedte az addig elhanyagoltan álló hátsó udvart is. Ki irtotta a gaznövényeket összepakolta a használaton kívüli tárgyakat és egy konténert rendelt nekik. Helyükre pedig gyepszőnyeget terített. Elhatározta, hogy az egész házat rendbe szedi. Sziklakertet épített és kapubejárót. A főbejárattól egészen a kapuig kőburkolatot tett le mellette pedig virágokat ültetett. Egész nap dolgozott időjárástól függetlenül. A kezében mindig ott volt egy üveg rum. Reggeltől estig a szabadban tartózkodott, majd mikor este kilenc tájban visszament, feleségét általában már fekve találta. Ő gondoskodott róla, mivel az asszony ki sem mozdult a szobából. Egy alkalommal tett kivételt mikor teljesen kitakarította lánya volt szobáját. Alaposan letisztított minden egyes könyvet és sarkot. Új ágyneműt húzott mintha Catherine csak egy ifjúsági táborban lenne és hamarosan hazatérne. Azt akarta, hogy örüljön mikor hazatér. Tudta mennyire szerette ha valahonnan hazaérve tisztaságba érkezett. Felporszívózott és megtisztította a falakat, az ablakot, a tükröt is. Lánya naplóját kinyitva egy új oldalon a párnájára helyezte és még egy tollat is odakészített, abban bízva, hogy talán mégis hazajön és folytatja a naplóját. Ágya mellé a földre egy képet helyezett kislányáról, köré pedig négy gyertyát tett. Az íróasztalra is képeket tett gyönyörű képkeretekbe téve amit egy barátnőjétől kapott még évekkel előtte. Virágokat tett a csillogó szobába mi már inkább hasonlított kegyeleti helyhez mintsem leányszobához. Eljött a karácsony de az Oldwilde birtokon csak az a pár gyertya pislákolt haloványan mit Lilith Catherine szobájának padlóján gyújtott. Az egész ház sötétségbe burkolódzott. A fagy szokásához híven azon a télen is késett, de annál hidegebbet erőlködve sem csikarhatott volna ki magából mint amilyen fagyos volt Lilith és Janson szíve. Mindkettőjüket megviselte egyetlen gyermekük korai elvesztése. Janson úgy tervezte, hogy a december hónapot még gyászban töltik, de a januárt szerette volna tiszta lappal, új erővel kezdeni. Lilith viszont korántsem volt ennyire derűlátó ami aggasztotta is a férjet. Halálos csendben és hidegben múltak a napok a birtokon olyannyira, hogy az újév eljövetelét is csak a tűzijátékok mennydörgésszerű hangjaiból vették észre. Janson és Lilith egymás karjaiban sírva aludtak el mint két magányos játékbaba kikkel gazdájuk már nem játszik. Ahogy teltek az órák, úgy halkultak el a robbanások is, míg végül teljes csend ereszkedett a környékre.

Gabriel a tél folyamán megismerkedett egy lánnyal akivel hamarosan egymásba is szerettek. A fiú lassan elengedte volt szerelmét és azt a gondolatot is, hogy valaha viszontláthatja. Új barátnőjében ki szintén az úrhoz tartozott, megtalálta a boldogságot. 1994 február 25-én összeházasodtak Eau Claireben. Susan mindeközben előrehozott vizsgák keretében sikeresen leérettségizett az Athens középiskolában, majd beadta jelentkezését a Madisoni Wisconsin egyetemre. Ethannek nem sikerültek a vizsgái ezért fél évvel később sikeresen pótvizsgát tett majd egy rockzenekar gitárosaként kereste a kenyerét. Szüleitől elköltözött és a banda lakókocsijában lakott. A három barát útjai különváltak, de mindezek ellenére tartották egymással a kapcsolatot. Susan anyja alkoholproblémái miatt még 1993 december 30-án egy nappal újév előtt elhunyt. Susan ezután elköltözött otthonról a házat pedig eladta. A befolyt összegből vett egy számára megfelelő egy szobás kis házat Eau Clarie belvárosában és elkezdett dolgozni egy tetováló szalonban. Kivételes tehetsége volt a művészethez így hát hamar el sajátította a tetoválás tudományát is. Janson és Lilith betartva fogadalmukat új életet kezdtek. Lilith egy új munkahelyet keresett és ismét belevetette magát a házimunkák rengetegébe. Janson abbahagyta az ivást de jó szokásához híven a kertészkedés művészetét megőrizte. A házastárs végleg elengedte Catherinet és igyekeztek koncentrálni az életükre, illetve a környezetük szépítésére. A birtokhoz tartozó hatalmas földterületen zöldségfélét kezdtek termeszteni széleire pedig Janson gyümölcsfákat ültetett. Úgy látszott, minden kezd visszatérni a normális kerékvágásba. 

Tudják mindenki életében van egy szakasz mikor valamit amit szeret, valamit amihez ragaszkodik és fontos neki ha tetszik ha nem, el kell engednie. Így történt ez az oldwilde birtokon is. A seb mit lányuk vélt elvesztése okozott, a házastársat a végsőkig elkísérte. Lágy szellő kíséretében érkezett a tavasz tildenbe. Virág illatot és vidám madár csicsergést hozva magával. A nap egyre több ideig ékeskedett az égbolton majd aranykoszorúját a horizont mögé rejtette. Tilden kihalt környéke az Oldwilde lány távozása után ismét a régi lett. A patakmederben újra élettel telt friss víz szaladt, a fák virággal teltek meg és az egész környéket tündérkertté varázsolták egy csapásra. A szél hol gyengén fújt hol megerősödött. Olyankor leszakított egy kapaszkodni nem bíró szirmot s könnyedén a végtelen ég kékjében oldotta fel. A környék olyanná változott akár egy festmény. Üde legelők dús füvei közt, az erdőség lomjairól a természet minden szépsége legteljesebb pompájában tündökölt. Ez a szépség azonban kényszerű ború elöl volt egy utolsó mentsvár. Mint mindenben így az életben is végre mehetnek erőteljes változások amiket már akarva sem tudunk megváltoztatni vagy ellene tenni. A változás titokzatos történés minek keletkezéséről, formáltatásáról még oly keveset tudunk. Kiszámíthatatlan és mintha lelke lenne s érezni tudna, valósággal átszerkesztheti életünket, ha úgy akarja negatív, ha úgy, pozitív irányba. Mint a végtelen homoktenger forró óceánja, úgy ömlött keresztül tildenen az országút olvadt betontengere. A nap ereje feltartóztathatatlanul erősebb lett s ennek következtében hője helyenként felolvasztotta az útburkolatot. Az oldwilde birtokon a fenyőfák árnyékában nyugvó síron megcsillant egy cseppje majd észrevétlenül továbbgurult. Ahogy a könny az arcon vagy a csepp a síron, úgy gurult tovább az idő kereke  is. A percekre percek, az órákra órák a napokra napok jöttek s az élet még csak meg sem akart állni, sőt úgy tűnt még siet is valahova. Minden szomorú emléket, kínt és bánatot sietett elhagyni és eltemetve szívek mélyén, érintetlen hagyni ott kitudja meddig. Mégis mintha csak megrendezett lett volna, filmbe illő módon fordult ismét feje tetejére a világ.. 

( FOLYT.) 

DW. 

Az árnyak szektája (The Shadows Sect)

1993 március 17-én reggel Catherinet szülei nem találták otthon. Lilith és Janson kétségbe esetten hívtak fel minden ismerőst és barátot, köztük Susan Westet is aki talán még Catherine szüleinél is jobban aggódott a lányért. A lány azt válaszolta, hogy több mint négy hónapja látta őt utoljára, és azóta leginkább semmi hírt nem kapott felőle. Janson értesítette a megyei rendőr főkapitányságot az eltűnésről a hatóságoknak pedig nem volt ismeretlen a bejelentő. Jól ismerték már a családot és problémás lányukat is. Lilithet megviselték az elmúlt pár hónap eseményei ezért nyugtatót kellett, hogy szedjen. Nem tudott eléggé a munkájára koncentrálni, ezért kénytelen volt szabadságot kivenni. Catherine elhagyta otthonát és útmutatójára hallgatva  vakon elindult északnak. Egy kevéske pénzt és ételt, valamint egy doboz pengét, és a gyertyáit vitte csak magával. Bármily meglepő is de tudta merre megy, tudta mi az úti célja. Így emlékszik vissza a történtekre: 

-Igen, egy hang volt aki biztatott, hogy hagyjam el az otthonom és induljak útnak aznap hajnalban. Akkor még fogalmam sem volt, hogy valójában ki is parancsolt. Ő késztetett minden borzalomra amit tettem addig és azután. Mágnesként vonzott és azt gondoltam, azért, hogy örökre velem maradjon ez az édes hang, bármit megtennék. Éjszakákat töltöttünk együtt a sötétségnek mocskos élvezetei között. Sokszor rávett, hogy maszturbáljak és egyéb aljasságokat műveljek akár nálamnál fiatalabb gyermekeken vagy állatokon még nyilvánosan is. A legérdekesebb az egészben mégis az volt, hogy teljesen vak voltam. Teljesen megvakított és nem tudtam eldönteni, hogy amit teszek az jó vagy rossz. Nem láttam a következményét bizonyos tetteimnek. Ezzel a fejjel már tudom, hogy mindvégig az életem tönkretételén fáradozott, végig ez volt a célja. Mikor aznap hajnalban elindultam, ő vezetett. Ő mondta meg mit vigyek, mikor keljek fel, hogy szüleim ne vegyenek észre, hol száljak meg és kivel beszéljek. Mindent megszabott és néha úgy éreztem, hogy még ő is beszél helyettem. A végcél ahová végül elvezetett, Hayward volt fenn északon a 63-as főútvonal mentén. Addig stoppolással jutottam. Míg odaérkeztem, többször létesítettek velem szexuális kapcsolatot és elkezdtem erősen alkoholizálni is. Hayward gyönyörű környéken fekszik. Tavak erdők és parkok tarkítják. Itt ismertem meg egy bizonyos Edward Hopelestet egy kávézóban. Akkor egész normálisnak nézett ki és kedves is volt. Meghívott italra és szállást is tudott nyújtani. Nem sokkal később egyértelművé vállt számomra hová kerültem. A pokol csak akkor kezdődött el számomra igazán.

(Catherine Thomson)

Mikor megérkeztek a szállásra, Edward egy fehérre festett faházba kísérte Catherinet. Bent emberek voltak, fiatalok és idősebbek egyaránt. A teremben két hosszú asztal és fehérre festett székek álltak katonás rendben. A falakon gyertyák sorakoztak melyek közül csak alig néhányban pislákolt láng. A félhomályban Edward emelte a magasba a kezét és kért szót. Miután a nagyjából húsz fős csoport elhallgatott, a köpcös férfi levette sapkáját és maga mellé állította a lányt és bemutatta csoport tagjainak. Catherine zavartan köszönt majd helyet foglalt noha erre engedélyt nem kapott. Edward bemutatta a csoport tagjait is Catherinnek aki széles mosollyal és keresztbe font karral ült, majd felállt és így szólt: -Tudom kik vagytok. Hirtelen csend lett a teremben. Edward értetlenül nézett a lányra aki magabiztosan a férfi felé sétált, majd megállt előtte és mélyen a szemébe nézett. A mai napig nem tudni pontosan mi is történt akkor ott de a nagydarab és izmos Edward Hopelest fére lépett a törékeny és nálánál jóval kisebb Catherine teste elöl és leült. Az este következő részében Catherine tartott beszédet, minek hatására az ott lévők többsége hangos éljenzésben tört ki. A lány köré álltak és körültáncolták. Egyedül Edward és egy fiatal lány nem imádta körül őt. Csendesen meghúzódtak a sarokban. Kiderült, hogy a csoport egy szexuális devianciájukról híres kábítószeres társaság volt akik beteg rítusaikkal dicsőítették a kéj és a mámor istenét. Magukat csak az árnyak szektájának nevezték. Catherine boldog volt mivel úgy érezte végre hazatalált. A csoport a Chequamegoni nemzeti erdőségben egy elhagyatott cserkésztábort szemelt ki te-lep helyeként. A 77-es útról egy földútra lekanyarodva pár kilométerre az erdőben helyezkedett el. A csoport rituláléi között megtalálható volt a nyilvános szex amit legtöbbször a városba utazva a tereken műveltek a szexuális orgiák drog hatása alatt, és a bestiális állatgyilkosságok, valamint a vérivás is. Minden összejövetelükről fotókat készítettek, ezzel is megörökítve azokat. 

Catherine mindössze három hónapot töltött a szektában majd július 25-én eltűnt. Eltűnését követően nem kevesebb mint tizenöt ember vesztette életét. Hét férfi és nyolc nő. Vezetőjük eltűnése után a csoport tagjainak többsége tömeges öngyilkosságot hajtott végre. Voltak akik az épület tartógerendáira akasztották fel magukat, és voltak akik a közeli fákra. Csak néhányan tudtak elmenekülni megszállott társaik elöl. A félmeztelen és zavart emberekre a rendőrség talált rá alig 50 kilométerre a helyszíntől.

Munkám során sikerült beszélnem az azóta visszavonult megyei seriffel aki beleegyezett, hogy beszélgetésünket kazettán rögzítsem. Brian a következőképp emlékezett vissza az államok szerte nagy port kavart Shadows ügyre:

-Emlékszem épp az irodámban ültem és vitatkoztam Jaffryevel valamin mikor a titkárom rontott be majd közölte, hogy a 77-es úton déli irányban az egyik járőr öt meztelen embert látott sétálni. Azonnal parancsba adtam, hogy hozzák be őket az őrsre. Nem kellett sokat várni, fél órán belül meg is érkeztek velük. Szerencsétlenek vacogtak és ránézésre meg lehetett állapítani róluk, hogy narkósak. A megfelelő egészségügyi ellátásban részesítettük őket. Kaptak forró italt és ételt, valamint ruhákat is. Szép sorjában felvettük az adataikat majd visszakísértük őket a pihenő szobába. A két nőnek és az egyik férfinak sürgős orvosi ellátásra volt szüksége. Mindannyian zavartan viselkedtek és látszott rajtuk a kimerültség. A kollégákkal elhatároztuk, hogy bent tartjuk őket éjszakára és másnap folytatjuk. Azt reméltük akkor majd többet megtudunk róluk. Én személy szerint nem láttam bennük többet egyszerű narkósoknál. Sosem hittem volna, hogy pont ők vezetnek majd el nem csak a megye, de az államok egyik legborzasztóbb esetéhez. A központban éjjel minden a legnagyobb rendben telt. Másnap korábban bementem dolgozni. Jól gondoltuk, a pihenés jót tett nekik. Hamarosan el is kezdtük a kikérdezéseket. Minden vallomást komolyan kezeltünk és dokumentáltunk. Kiderült, hogy mindannyian egy szekta tagjai és, hogy el kellett jönniük mert miután vezetőjük nem tudni mi okból de elhagyta a tábort, a csoport tagjain egy hisztérikus roham lett úrrá és mindenki alig két óra alatt megölte magát. Mi megkérdeztük, hogy hol van a tábor és ők el is mondták de még egyszer odamenni semmiképpen nem akartak, így hát nem erőltettük. Kérdezősködtünk a vezetőjükről is aki egy nappal a borzalmak előtt elhagyta a tábort, de nem tudták megmondani a nevét csak arra emlékeztek, hogy fiatal volt. Ez nem sokban segítette a munkánkat de a következő információ már jobban. Az egyik nő említést tett egy férfiról aki a csoport, -így mondták ők- eredeti vezetője és útmutatója volt, név szerint egy bizonyos Edward Hopelest. Személyleírást kértünk az illetőről amit természetesen meg is kaptunk. Szerencsénkre együtt működtek velünk. Úgy tűnt ők is le szerették volna leplezni az egészet aminek mi persze nagyon örültünk. Középmagas viszonylag köpcös két oldalon pajeszos különben borostás szűk szemű férfi rövid hajjal. Megvolt tehát a keresett személy már csak a pontos helyszínt kellett kiderítenünk. Elmondásuk szerint az (M) jelzésű országútról kell lekanyarodni a szellem tó felé vezető Weidt útra ami a volt cserkésztáborhoz vezet. Jómagam is a helyszínre siettem de amit ott láttunk arra még az embertelen jelző is kevés lenne. A hányinger kerülgetett, rosszul lettem. A helyszín leginkább talán a pokolra hasonlíthatott vagy valami bizarr szellemtanyára. A tábor három épületből állt össze. Egy nagyobb központiból és két kisebb hálóteremből. Odaérkezésünkkor a hely kihalt és csendes volt. 

A központi épületben tizenöt ember, nő és férfi volt felakasztva a tartógerendákra. Rettenetes látvány volt és a szag már-már elviselhetetlen volt. Álarcot vettünk és úgy néztünk körül. A holtak nemi szerveit megcsonkították és mellkasukba számokat véstek. Az egész helységet áthatotta valami fajta erő. Nem tudtuk megmondani de éreztük, én is éreztem. Fojtogató érzés volt, szó szerint fulladoztunk. Pár percnél nem lehetett tovább benn maradni az épületben. Azonnal értesítettük a gyilkosságiakat és mikor megérkeztek, átadtuk nekik a terepet. A két másik épületben találtunk köteleket, bilincseket valamint szexuális segédeszközöket is amiket lefoglaltunk. A holttesteket elvitettük és az egész területet lefertőtlenítettük a további nyomozás megkezdéséhez. Mr. Hopelestet holtan találtuk de mint mindenkit így őt is bonclistára tettük. Úgy voltunk vele, ha éltében nem is tán holtként a javunkra lesz majd.

Az egész környéket alaposan átkutattuk további esetleges holttestek után kutatva. Noha a számok magukért beszéltek, mi mégis a saját szemünkkel akartunk megbizonyosodni róla. Ha holttestet nem is, de további bizonyítékok sokaságát fedeztük fel a központi épület alaksorában. Rengeteg fényképet és leírást pogány imákról és több rekesznyi kokaint és tablettát, valamint innyekciót foglaltunk le és vittünk magunkal. Miután végeztünk, a tábor átkutatásával a területet lezártuk majd később elbontattuk. Az aktákat és a vallomásokat, valamint a tárgyi bizonyítékok egy részét a mai napig őrizzük.

(Brian Dolf (megyei sheriff) 2013. Jún. 30.)

Az öt túlélőt miután kitisztult szervezetükből a kábítószer és átestek a regisztráción, személyi igazolvánnyal szabadon engedték. A nemzeti erdővédelmi hivatal az esetet követően elrendelte az egész terület folytonos felkutatását mivel nem szerettek volna még egy hasonló történetet. A hatóságok és a hivatali szervek karöltve több elhagyatott turista házat és bungalót fedeztek fel a területen. Többségük életveszélyes is volt már. Ezeknek többségét lefoglalták és miután meggyőződtek róla, hogy valóban elhagyatott, lebontották. Amiről viszont kiderült, hogy van tulajdonosa, utóbbi kemény pénzbüntetésre számíthatott legkevesebb. A média a történtekről egyenlőre nem szerzett tudomást. Mindent a lehető leg halkabban és a legdiszkrétebben intéztek el. A volt tábornak még a nyomát is eltüntették és helyére facsemetéket ültettek. A rendőrség egy fél évig még sűrűn járőrözött a környéken de aztán látva, hogy nincs érdeklődés a hely iránt, újra átadták a polgárok számára. Egy fél évvel később már újra horgásztak a szellemtavon. 

( FOLYT.) 

DW.