Dorian Weis

Értekezések, versek, történetek a spirituális univerzumból

Mi is az az Ektoplazma?

2016. június 24. 16:05 - Dorianweis

ectoplasm2.jpg

Ezen írásomban egy olyan jelenségnek járok utánna, ami ismételten igen megosztó és nyomasztó. Az EKTOPLAZMA néven ismert vagy nem ismert anyagról lesz szó. 

Az 1800-as években elindult egy hullám ami a kor egyik kedvelt szórakoztatási formáját a spiritiszta szeánszokat tette divattá főleg inkább a gazdag előkelő családok körében. Az akkori közhiedelemmel ellentétben ezek a szeánszok koránsem voltak veszélytelenek és bár művelői mindent megtettek, hogy tömegeket csábítsanak estjeikre valamint tevékenyságüket megbízhatónak állítsák be, ez sokszor pont az ellenkezőjére fordult át. Az eleinte nagy népszerűségnek örvendő újdonságról hamar rémhírek kezdtek elterjedni a lakosság körében és miután több a kor leghíresebb médiumjáról is kiderült, hogy az általuk produkált tevékenységek mögött csupán egy jól kitalált csalás áll, az emberek kételkedni kezdtek a tudomány vagy ha úgy tetszik művészet valóságosságában is.  

axn-seance-photos-12.jpg

A szeánszokon a társaság általában egy jól besötétített szobában gyűlt össze legtöbbször egy asztal köré. Attól függően, hogy mi volt az összejövetel célja, voltak kevesebben illetve többen. A központi figyelem a médium köré öszpontosult mivel ő volt az egyetlen személy a társaságban aki kapcsolatba tudott lépni a túlvilággal, legalábbis elviekben. Ez a személy általában véve nő volt de persze akadtak férfiak is szép számmal a posztra. Az összegyűltek megfogták egymás kezét és vagy kántálni kezdték a szellemfi nevét vagy pedig egyszerűen csendben vártak a jelentkezésére. Volt, hogy az asztal emelkedett fel pár centit a földről, volt, hogy a soport egyik tagján keresztül szólalt meg és volt, hogy semmi semmi sem történt. Ilyenkor persze csalódottan tértek haza a vendégek mondván -ma sem láttunk szellemet. Olykor viszont a szeánszokon történtek megdöbbentő és ijesztő események is mint például a médium lebegése vagy az EKTOPLAZMA jelensége ami talán a legfurcsább dolog. 

Az Ektoplazma értelmezése a többségben a South park nevű rajzfilm egyik jelenetében látható fallosz tornáztatás végeredményében ki is merül...

maxresdefault-2.jpg

Valójában viszont abszolút nem erről van szó hanem egy sokkal komolyabb dologról. Az ektoplazma csak és kizárólag a spiritiszta szeánszokon bukkant fel eddig és azokon is nagyon ritkán. Valójában egy természetfeletti faktorról beszélünk ami legtöbbször a médiumot felhasználva bukkan a felszínre. Végülis a megidézett dolog fizikai anyagban való megjelenése. Legtöbbször a gonosz megtestesüléseként emlegetik ami miután láthatóvá vállt, felfedi a túlvilág titkait előttünk. 

A pünkösdi karizmatikus egyház a démonűző szertartásaikon a szabaduló személy által kiöklendezett váladékot nevezi így. Lényegében viszont ugyan arról a dologról beszélhetünk. A gonosz fizikai anyagban való megtestesüléséről. Egy igazán gyomorforgató példát hozva egy felnőtt filmes nő pornográfiából való szabadulása alkalmával egy keresztény összejövetelen másfél liter spermát öklendezett fel amit a parázna szellem testben való megnyilvánulásának tudtak be a jelen lévők. 

ektoplazma_697890.gif

Az anyag legtöbbször a használt személy testnyílásaiból tör elő minden esetben mikor a médium vagy a megszállt személy az öntudatlanság állapotába zuhan. Bár legtöbbször a szájon keresztül nyilvánul meg, mégis létezik olyan feljegyzés ami beszámol róla, hogy a médium füléből orrából vagy akár az intim nyílásán keresztül is. Ez tehát az ektoplazma. Reményeim szerint sikerült átadnom egy cseppnyi pluszt a megoldatlan rejtélyek egyikének esetében. 

DW. 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://weisdorian.blog.hu/api/trackback/id/tr278837198

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása