Destruktor 2016.06.12. 23:23:01

Tisztelt Dorian Weis!
Mrs. Destruktorral olvastuk a művének első fejezetét. Bár tudom, hogy egy regényt, vagy bármilyen más irodalmi alkotást teljes egészében kell elemezni, és értékelését nem csupán az első bekezdések alapján kell megtenni, mégis úgy gondolom, hogy véleményt kell alkossák már most, talán kritikámmal pozitív behatást tudok gyakorolni a továbbiakban.
A kritikámban igyekszem teljesen elzárkózni személyétől, mely számomra egyébként is ismeretlen. Velős, tömör, az írására fókuszáló kritikát olvashat a továbbiakban.
Nem fogok részletesen belemenni a helyesírási hibák problematikájába, pár mondatot és szót azonban ki kell emelnem:
ha egy nevet lehet többféleképpen is leírni, akkor célszerű egyet kiválasztani a lehetőségek közül. A Catherine nevet hol ebben az alakban, hol pedig Katherine-ként írja le, a Wisconsint pedig néhol (egyébként helytelen mód) Visconsinnak. A "zajlódjon le" szó a maga szóalkotása lehet, ugyanis ebben az alakban hibásnak minősül. Íróra nem mondjuk, hogy középszintű, a középszerű szó alkalmazható ebben az esetben. A "Tildben" első betűje és minden mondat kezdőbetűje nagy betű, melyet megcáfolni próbáló mondatok megtalálhatók a szövegében. Nem bocsánatokat suttogunk, hanem bocsánatkéréseket.
Térjünk rá azonban a történtre, ám még itt is ki kell elemnem a cselekmény kritikája előtt pár szerkezeti problémát. A szöveg hemzseg a tőmondatoktól, mely idegtépővé és olvashatatlanná teszi azt. A hasonlatok nagy része elcsépelt, vagy túlzó. Értem, hogy a sötét hangulatot megragadni próbáló kellékek ezek, azonban, ha egy mondatot egy fekete hollóval kezdünk és lírikus képpé fomáljuk azt, a végén nem rontjuk el egy naturális ábrázolással és nem a képhez illő mélységű szavakkal.
A történet maga mellőzi a feszültség és feloldás kettősségét. Mindenféle kontextus nélkül halnak meg emberek. Kliséktől hemzseg, az anyaa a neve remek példa erre. Nem lehet tudni mikor játszódik a cselekmény, hisz míg én egy viktoriánus kori kisvárosra asszociálok, úgy megjelennek benne olyan műszerek, melyek állítólag képesek kimutatni a beteg fájdalmait, ez nonszensz. Semmilyen újdonságot nem hordoz a cselekmény, nem is igazán tudom, hogy merre halad. A szereplőkről a kinézetük szegényes leírásán kívül semmit sem tudtam meg. Nem lenne gond a párbeszédek mellőzése, ha azok nélkül is valamilyen formán személyes lenne a regény, ám mivel ez nem történt meg, így én egy szereplő irányába sem tudok szimpátiát érezni. A "kutató" pedig mintha nem is lenne saját elmesélt történetének a része, a semmiből jön, és nem ad hozzá a történethez semmit. Ajánlom H.P. Lovecraft Cthulhu hívása című novelláját, melybe ez a szerepkör tökéletesen be van építve.
Remélem elolvassa kritikám, és ennek fejében megpróbál a minőségre törekedni és egy érdekes regényt írni.
Tisztelettel: Destruktor és neje

Válasz erre