MENDOTA 

A megbeszélt időpont 1989.08.19. reggel 8:00 óra volt. A család előző este hamar nyugovóra tért számításba véve az eljövendő eseményeket. Lilith láthatóan aggódott, vajon jó ötlet volt e belevágni az egészbe, de érzéseit elnyomta magában. Másnap hajnalban Janson már előkészített mindent kislányának. Egy hétre való ruhát és a mindenképpen szükséges eszközöket majd a kocsival kiállt a ház elé. Lilith reggelit készített ami Rántott tojás és magos szelt kenyérből állt. Kávé illatozott mindhármuk tányérja mellett míg az idő hajnali 5:00 volt. Mendota nem volt közel. Több mint egy órás útra számíthattak a forgalomtól függően természetesen. Lilith felment az emeletre kelteni Catherint. A lány úgy aludt mint a tej. Olyan nyugalom és békesség sugárzott az arcáról mint még tán sosem. Nyakig betakarva szuszogott a sötét szobában, éjjeliszekrényén egy poros biblia, egy pohár víz és a gyógyszerei. Anyja óvatosan felébresztette. Elmondta, hogy apja már mindent előkészített és már csak rá várnak. Sietni kellett, mert nem késhettek el mendotából főleg mivel Időpontjuk volt. A lány fáradtan és kissé kómásan de megértően bólintott. Lilith megsimogatta lánya hullámos haját, majd lement segíteni férjének. Catherin felöltözött majd körülnézett nem hagy e itt valami fontosat. Szeme egy pillanatra megakadt a biblián, de a másik pillanatban már el is hagyta a szobáját. A család megreggelizett, kocsiba szállt és Oldwildeék kigördültek az 53-as főútra. A több órás utat mindannyian nehezen viselték, de tudták, muszáj meglépniük ezt a lépést. Mikor Szülei megkérdezték Catherint, hogy mit érez, a lány nem panaszkodott izgalomra. Nyugodtnak tűnt. Zenét hallgatott, a Diary of Dreams albumait, mit még egyik osztálytársától kapott ajándékba születésnapjára pár éve. Lilith elaludt, Janson pedig gondolataiba merülve vezetett tovább. 

Az út végtelennek tűnt. Minél közelebb értek, Lilith annál izgatottabb lett. Janson sem érezte jól magát és fejfájásra panaszkodott. Catherin viszont nyugodtan aludt a hátsó ülésen, fejét az ablaknak döntve. Mikor a család beérkezett a városba, Lilith felhívta az intézetet mert nem tudták pontosan merre kell menni. Bár az államban éltek, még sosem jártak erre, és féltek, hogy eltévednek. Nemsokára 8:00 volt és nem akartak késni. A titkárságon útba igazították őket és hamarosan meg is érkeztek. A közelben terül el a hatalmas Mendota-tó. Gyönyörű látvány. A helybéliek egyik kedvenc kiránduló helye. Janson befordult egy utcán aminek a végén egy impozáns épület magasodott eléjük. Rendezett parkjával nem tűnt ijesztő helynek. Az udvaron fehér köpenyes ápolókkal betegek sétálltak fel-alá. A szélvédőn át szemük elé került az intézmény névtáblája amin ez állt: Mendota Mental Health Institute. Megérkeztek. Lilith felébresztette Catherint és a család bement. A recepciónál elmondták, hogy Dr. Woodlest keresik és velük van Catherine Oldwilde is. Elmondták kik ők és, hogy a chippewa fallsi Szent Charles Borromeo álltalános iskola pszichológusa küldte őket valamint, hogy időpontjuk van a doktorhoz. A fiatal asszony a türelmüket kérte és megkérte őket, hogy míg távol van foglaljanak helyet. Dr. Woodles hamarosan megérkezett. Köszöntötte a szülőket és Catherint is. Kedves ember volt, magas és hegyes arcú. Szeméből szeretet és megértés áradt. Lilitht és Jansont is öleléssel köszöntötte. Catherint pedig felemelte és mint egy rég látott barátot megpörgette karjaiban. A lány bármennyire is élvezte ezt belül, teste makacsul ragaszkodott megszokott börtönéhez. Fogva tartója intelligens révén bölcsen megbújt testében, s igyekezett nem megnyilvánulni. Miután mindnyájan bemutatkoztak, Dr. Woodles behívta őket az irodájába. 

Megbeszélték a részleteket. Elmondta a házaspárnak, hogy ugyan ez egy elmegyógyintézet, de nem kell aggódjanak, a lányukkal külön foglalkoznak majd és sokkal nagyobb szabadsága lesz mint a többi itt tartózkodó betegnek. Ismertette a házaspárral a programjukat és a vizsgálati módszereket majd  kitöltetett velük egy beleegyező nyilatkozatot. Míg a szülők az okmánnyal foglalatoskodtak a doktor Catherinhez fordult és megkérdezte tőle, hogy érzi magát. A lány nem felelt mire a doktor újra feltette a kérdést mostmár Catherin tekintetét fürkészve aki  lehajtott fejjel ült s a kérdés hallatán halkan azt suttogta, hogy jól. Az orvos elmosolyodott. Azt gondolta csak meg van illetődve. Szeretett volna beszélni még Catherin szüleivel és megkérte a lányt, hogy fáradjon ki a szobából. Egy ápolót rendelt mellé és utasította őt, hogy vigye ki a lányt a tópartra és ügyeljen rá. Lilith megnyugtatta Kislányát, hogy nem lesz semmi gond, a doktor úr csak beszél velük és utána találkoznak. Anyja szavára megnyugodott. A tóparton a vizet figyelte, ahogy a hullámok a partnak csapódnak. 

Az ápoló tisztes távolból követte. Szeles és borongós idő volt aznap ezért a tó vizét is felkorbácsolták az ég katonái ahogy Catherine világosbarna haját is az égbe emelték. Lenge fehér ruháját szelíden tépték. Ő csak állt ott és figyelte a vizet és miközben ezt tette eszébe jutottak a filmjelenetek mikor a hullámzó tenger partján álló szerelmes pár csókolózva egymás karjaiban lel nyugalmat és békét. Úgy vágyott rá, hogy őt is melegen átkarolja valaki, hogy őt is szeressék. Szíve legmélyén pislákolt ez a gyenge láng, tűzzé azonban nem vállhatott. A lelkében felgyülemlett érzéseknek utat adva Catherine teste enyhén megremegett. Pupillái kitágultak és egy szem forró könnycsepp gurult végig hamvas arcán, felégetve egy kis vonalon a fájalom börtönét. Nem olyan könnycsepp volt az mit szomorúsága fakasztott volna fel. Ahogy a hullámokat nézte, eszébe jutott Gabriel ahogy azon a napon a szemébe nézett. Mélyen szívébe égette a fiú arcát. Örökké emlékezni akart rá. 

Mikor Dr. Woodles befejezte a beszélgetést Catherine szüleivel, felhívta az ápolót és megkérte fáradjanak vissza a konferencia központba. Mikor visszaértek, Lilith könnyeivel küszködve fogta meg kislánya kezét és közölte vele, hogy el kell menniük, neki viszont egy hétig maradni kell. A lány azomban nem látszott meglepettnek. A már megszokott mélabús tekintetével egy ideig nézte anyját aztán lesütötte és a fal mellett lévő padra ült. Lilith férje vállára hajtotta fejét és sírt. Nyilvánvaló nehézséget okozott neki ott hagyni a lányát. Janson vigasztalta feleségét, majd odalépett kislányához és elbúcsúzott. Azt mondta hamarosan újra találkoznak. Lilith is odalépett és ő is elköszönt. Catherine mindkettőjük esetében merően bámulta a padlót és combját kapargatta. A doktor szólt az ápolónak, hogy kísérje a lányt a B szárnyba, majd mutassa meg neki a szobáját. A csomagjait és személyes eszközeit később utána küldték. Mikor szülei elhagyták az intézet parkolóját, Catherin mélységes gyötrelmet érzett és sírni kezdett. Szobájában ágy, egy íróasztal, néhány könyv és újság, valamint rajzlap és ceruza volt a felszerelés. Az ajtó felett feszületen Jézus Krisztus teste lógott. Még aznap este az ellenőrzésnél levetette onnan a személyes ápolójával. Nem bírta elviselni, hogy a megváltó ilyen nyomorúságos körülmények között lássa, bezárva tehetetlenül. Hamar elálmosodott és elnyomta az állom. Másnap délelőtt az ápoló lépett be Catherine szobájába és megállt az ajtóban. Nem volt nála sem karton, sem jegyzet. Csak állt és a lányt nézte. Lassan közelebb lépett és Catherine vállaira tette a kezét, majd simogatni kezdte. Közben halkan dicsérő szavakat suttogott a fülébe. Többek között, hogy milyen jól néz ki és mennyire felkavarta már az első találkozásuk is. Elmondta, hogy nem tud parancsolni a gondolatainak és a testének. Olyan érzésről számolt be mint ha mágnesként vonzódna hozzá. 

Tisztátalan perverz vágyak és képzetek gyötörték, és ezeknek az alanya elmondása szerint minden alkalommal Catherin volt. Azt súgta a lány fülébe, hogy ismeri és tudja, hogy ő is akarja őt, ne ellenkezzen és a többi. Kezeivel a lány blúza alá nyúlt és ziháló melleit simogatta. Lassan felemelte a fejét és a szemébe nézett ami koromfekete volt. A lány megfogta az ápoló fejét és magához húzta. A férfi azonnal és vadul megcsókolta a lényt. Nem Catherin volt kivel az ápoló azon a délelőttön fertelmes bujálkodást folytatott. Csak a szűz test volt jelen. Azt alázta meg és tette magáévá. Fogvatartója elégelte meg a bezártságot és tenni akart valamit mivel a lányt fizikailag is a bűn, és saját szolgájává teszi. Teljesen átvette a hatalmat Catherin teste felett. Szükségtelen ecsetelni ami akkor abban a szobában történt, hiszen minek jelentősége lesz a jövőben az ennyivel is bőven leírható. Fél órát heverhetett öntudatlanul a padlón meztelenül és megalázva a test mire a gonosz visszavonult. Catherine magához térve öklendezni kezdett és hányt. Zokogva nézett szét a szobában. Az ágynemű összegyűrve, foltos lepedő, saját karján karmolások és sebek. Zúzódások és egy véraláfutás a vállán. Nagyon megijedt. A fájdalom akkor a legkisebb gondjai közé tartozott. 

( A mendotai elmegyógyintézet egy régebbi képen. ) 

Nem emlékszett semmire és az idő teljesen kiesett. Dr. Woodles épp akkor nyitott a szobába. Megdöbbenve látta, hogy az erős sokkot kapott Catherine sebes kezeit nézegette a hányástól és nemi izgalomtól bűzlő szobában. Szájához tartotta kezét min vér csordult végig. A doktor azonnal hívta az orvosi részleget és az ápolót kit Catherin mellé helyeztetett. Hamarosan megérkeztek és ellátták a lány sérüléseit, az ápoló azonban nem került elő, így a biztonságiakat kelett értesíteni. A parnacs alapján minden eszközt bevethettek a felkutatására. Végül megtalálták egy raktárszobában. Catherinhez hasonlóan az ő testét is sebek és zúzódások borították. Mindkettőjüket az orvosi részlegre szállították, de külön szobát kaptak és mindkettőjük előtt őr állt egész éjszaka. Infúziót kaptak és az átlagos artériás nyomást 60-65 Hgmm felett igyekeztek tartani. Catherinnél a diagnosztika enyhe szeptikus sokk volt. Pulzusa élesen tapintható volt és hőemelkedése kisvártatva átcsapott lázzá. A férfi kissé szerencsésebb volt mivel neki csak nyugtatóra volt szüksége valamint fájdalomcsillapítóra. Állítása szerint rettenetesen hasogatott a feje. A doktor úr bölcsebbnek látta megvárni míg a páciens jobban lesz. Kérdéseit csak utána tette fel. A nap hátralévő részét a sokkos állapotban lévő Catherin és az ápoló a kórteremben töltötték. Másnap reggelre már mindketten jobban érezték magukat. Az éjszaka folyamán Catherin többször is epét hányt ami miatt embertelenül fájt és kavargott a gyomra. Az orvosok a kiszáradás veszélyétől tartva folyamatosan adagolták a lány testébe a folyadékot. Délelőtt Mr. Woodles lépett be hozzá és hogyléte felől érdeklődött. Elmondta, hogy értesítette szüleit a történtekről és nagyon aggódnak. Catherine nem válaszolt csak bámult maga elé. A doktor megkérdezte van e olyan állapotban, hogy elkezdhetik a vizsgálatokat. A lány beleegyezően bólintott, amire a férfi reakciója egy enyhe mosoly volt. Egy forró jóleső fürdő és átöltözés után elindultak a laborok felé. 

Mint angyal a pokolból úgy sétált fel Catherine a második emeletre. Szeme tiszta volt és derűs. Nem volt boldog, de szomorúnak sem látszott. Lenge fehér ruhájában szellemként sodródott a folyosókon a doktor úr kezét fogva. Gyönyörű volt akár csak egy jelenés. Mikor felértek, Catherinnek egy üres fehérre festett szobában kelett helyet foglalnia egy széken. Az egész szobában csak egy közepes méretű szék állt, továbbá egy masszív több rétegű üvegablak a székkel szemben. A szobában volt egy hangszóró közvetlenül az üvegfelület alatt ami a szék felé nézett. A szék karfáján szíjjak lógtak. A doktor úr biztosította Catherint, hogy nincs mitől félnie mert a szíjjak csak és kizárólag a biztonsága érdekében vannak jelen. A lány értelmes létére tudomásul vette és bátran leült a székbe. Ekkor két férfi lépett a terembe. Egyik sem volt Catherine személyes ápolója. Egyikük a lányhoz lépett és le szíjazta mindkét kezét majd a lábait is, míg a másikuk egy állványos kamerát hozott be. Azt mondták, hogy a vizsgálat során mindent kötelesek dokumentálni filmen és hangszalagokon. Catherine beleegyezett mivel más választása amúgy sem igen volt. Abszolút nem izgult sőt talán még élvezte is egy kicsit, bár kimutatni ezt nem tudta. A vizsgálat során különböző érzéseket hordozó képsorokat és filmrészleteket vetítettek ki Catherine elé az üvegezett felületre, valamint a képsorok milyenségétől függően tettek be vidám és szomorkás zenéket. Bejátszottak még gyermeksírást és gyermek nevetést is. Azt vizsgálták, Catherine hogyan reagál a különböző lelkét ért befolyásokra. Elsősorban a testi reakciókat figyelték. Arca a legtöbb esetben mozdulatlan volt, néhány képnél azonban a kezével Catherine görcsösen kaparászni kezdte a térdét. 

A Képek mikor a jelenség történt, mind valamilyen örömöt és boldogságot sugároztak. Egy szerető család gyermeküket ölelve, egy fagyit nyaló kócos kisfiú, egy kislány aki ajándékba aranyos kölyök kutyát kap és a meglepődéstől és örömtől sírva nevet és nem utolsó sorban egy fiatal szerelmes pár kik a tengerparton csókolóznak. Catherinenél az utóbbi okozott erőteljesebb fizikai reakciókat. Keze remegett, szeméből könnycseppek csordultak, de nem tört meg. Mr. Woodles és csapata persze mindent filmre vettek. Catherin összesen másfél órát volt a teremben. Ezidő alatt többször tartottak pihenőt mivel a lány az összeomlás szélén volt nem egyszer. Mikor végeztek, az ápolók vissza kísérték Catherint a szobájába amit időközben gondosan kitakarítottak. A doktor úr este felment hozzá és megköszönte, hogy olyan bátor volt, valamint lelkiekben felkészítette a másnapi vizsgálatsorozatra is. Megölelték egymást és az intézményre sötétség borult.

A következő napokban több, a lány pszichéjét kutató vizsgálatra került sor. Csak, hogy néhányat megemlítsek, a nevetés és mosoly képtelenség teszt, mikor a humoros, vicces tartalmak Catherine testére való hatását figyelték. Ennek az ellentéte, mikor depressziós emberek által írt leveleket kelett elolvasnia miközben szomorú hangulatú dallamokat játszottak neki amit egy fejhalgatón keresztül észlelt. Majd mikor végzett a levelek olvasásával megkérdezték tőle mit tenne most legszívesebben. A válaszok elég gyakran az öncsonkítás és a másokban való fizikai kár tétele körül koncentrálódtak. Dr. Woodlest minden vizsgálat után egyre rosszkedvűbb lett és napközben is sokszor maga alatt volt. A magas negyvenes éveiben járó férfi Catherine minden egyes vizsgálatát követően migrénre és gyengeségre panaszkodott de sosem a lány előtt mivel nem akarta, hogy azt higgye miatta van. Közeledett a hét vége és fizikai vizsgálatokon már túl voltak. Csütörtök este a lány megkérdezte a doktor urat, hogy meddig lesz még bezárva ide. Mr. Woodlest furcsállta a kérdést, hiszen sok beteggel ellentétben Catherine szabadon járhatott ki-be az intézményből. Újonnan kinevezett ápolója egy hölgy, Rosemary volt, aki nem mindig kísérte el ha kikívánkozott. Szenvedélye volt ugyanis a szerencsejáték. Inkább maradt benn és kártyázott az épp szabad kollégáival. Elérkezett az utolsó nap. Pénteken már kora reggel megjelent a szobában Rosemary. Mindig rettentő pontosan jött abban a három napben míg Catherine ápolója volt. Catherine kedvetlenül kelt fel, de miután tudatosult benne, hogy holnap érkeznek szülei, már pattant is ki az ágyból. Megkérdezte milyen vizsgálatokra számíthat ma. Rosemary elmondta neki, hogy a doktor úr az utolsó nap alkalmából egy meglepetéssel is készült neki. Aznap csak pszichológiai teszteket kelett kitöltenie és felelnie a doktor kérdéseire. Az egész beszélgetést magnóra vették. 

A beszélgetésen a doktor és Catherine mellett, jelen volt még két ápoló, egy nővér és egy Pszichológia hallgató fiatal fiú, aki Dr. Woodlest mellett ült és jegyzeteket készített. A kérdések egyszerűek voltak, maximum két szavas válasz volt szükséges vagy pedig opció választós módszer A, B, C, D, lehetőségek közül választhatott az alany. Catherine türelmesen válaszolgatott a kérdésekre és szinte alig volt olyan mit ne azonnal vágott volna rá. Szeme sarkából folyamatosan a fiatal férfit nézte, azon is leginkább egy tárgyat. A hallgató nyakában egy kereszt lógott. Catherine szeme tiszta volt és nyoma sem volt arckifejezésén gyűlöletnek, mégis kézzel fogható volt a feszültség. A teszt a vége felé közeledett, mikor a teremben mindenki elkezdett izzadni. Rettenetes hőség volt. Nyár végére nem jellemző meleg. Először azt hitték a légkondicionáló mondott csődöt, és mikor megnézték valóban nem működött. Mikor az egyik ápoló ajtót akart nyitni, azt zárva találta. Mindannyian szenvedtek a melegtől és már csak az utolsó kérdés volt csak hátra. Így szólt: Mit tennél ha akkora hatalmad lenne mint Istennek? Catherine sokáig meredt a lapra és csak bámulta mozdulatlanul. Kezében a toll kocsonyaként reszketett. Míg a teremben halálos csend uralkodott, addig Catherine bensejében háború. Minden erejével próbálta visszatartani kezét a papírtól de egyszerre mint egy ellenállhatatlan löket hatására keze megindult és önálló életre kelt. A kérdés alatt szintén A, B, C, és D lehetőségek voltak láthatóak. Catherine egy X jelet tett a C lehetőségre amit szinte azon nyomban ki is húzott és a lap aljára a következő mondatot véste: Én vagyok Isten.

A meleg már elviselhetetlenségig fokozódott, mikor a doktor elvette a lánytól a kitöltött lapokat. Catherine leeresztette a tollat és résnyire nyitott száját összezárta. Újra kellemes idő lett a teremben és a ventilátorok felmorajlottak. Senkinek nem tűnt fel semmi, csak a fiatal hallgató tartotta Catherineel a szemkontaktust, majd végül lesütötte a szemét. Mindnyájan kimentek a teremből. Mr. Woodles megköszönte mindenkinek az együttműködést majd meghívta Catherint egy forrócsokira. Szeretett volna beszélgetni vele mielőtt visszavonul. Kivételesen nem az itt létéről és az ahhoz kapcsolódó dolgokról. Beszélgettek filmekről, könyvekről, Catherine kedvenc ételeiről és az álmairól. Dr Woodles nem úgy állt hozzá mint az orvosa, hanem mint egy régi barát vagy egy jó ismerős.  Gondolta igy talán jobban feloldódik és közvetlenebb lesz. Valóban közvetlenebb lett és ő is kérdezgetett a doktortól mire a férfi sorban válaszolgatott is. Az idő hamar elrepült. Mikor elbúcsúztak, a doktor Catherine vállára tette a kezét és megköszönte a társalgást. A lány pedig a forrócsokit. A doktor elmosolyodott és elköszönt. Catherie a szobája felé indult majd a fürdőrészlegbe. 

Az éjszaka nyugalmasan telt el. Csillagos égbolt fénye alatt álmodoztak a lelkek. Az intézet falain belül Catherin Oldwilde félálomban feküdt ágyában. Emlékeiben messze járt, messze az intézet falain kívül Chippewa Fallsban az iskolában azon a napon mikor Gabrielt bemutatták az osztálynak. Az elméje ugyan rab volt, de szívére lakatot nem tehettek. Hiányzott neki a fiú tekintete, hiányzott a lénye még ismeretlenül is. Volt Gabrielben valami, Catherine nem tudta megfogalmazni, hogy mi de úgy érezte szüksége van rá. Gondolatai forgatagában elmerülve az álom is szájon csókolta. Másnap korán kellett felkelnie mivel Janson már kora reggelt elindult otthonról, hogy délre már Catherine is otthon ebédelhessen velük Tildenben. Lilithnek el kelett mennie a munkahelyére ahol egy vállalati bemutatót tartottak. Minden dolgozónak ott kellett legyen. Catherine összeszedte a ruháit amennyire lehetett feltakarított. Délelőtt tíz órakor csörgött a mobilja. Apja hívta, hogy már a városban van. Rosemary lekísérte a lányt a központi épület portájára, ahol már ott volt Dr. Woodles és meglepő módon a fiatal hallgató is. Úgy állt Forester mellett mintha az őrangyala lett volna. A doktor hóna alatt vastag paksamétát szorongatott. Catherin odalépett hozzá de abban a pillanatban belépett Janson. Köszönt és megölelte lányát, aki viszonozta. Kezet rázott a doktorral és a fiatal sráccal akinek be is mutatkozott. A doktor félre hívta Jansont és bizalmasan beszélt vele. Catherine kettesben maradt a fiatal férfival. Nem nézett a szemébe csak leült egy padra. A férfi egy ideig még állt, keresett valamit a táskájában. Egy vastag bőrkötésű könyvet vett elő és megkérdezte a lányt, hogy leülhet e esetleg. Catherine bólintott de nem tudta mire számítson. Csalódott az ottani emberekben. Mikor a férfi leült ölébe tette a könyvet. Catherine rápillantott és furcsa érzés kerítette hatalmába. A könyvön ez állt: Szent Biblia. keze görcsbe rándult de olyan erővel, hogy azthitte menten leválik csuklójáról. Gyorsan elrejtette a ruhája alá és úgy tett mint aki nem vette észre. A fiatal férfi felé fordult és megkérdezte, hogy hisz e istenben, mire Catherin nemet mondott. A hallgató faggatni kezdte. Érdeklődött az otthoni körülményeiről és azt is megkérdezte mi oka van, hogy ide küldték. Catherine nagyon kényelmetlennek érezte a helyzetet. Szemét lesütve tartotta és kezdte elönteni a jól ismert érzés. Olyan mint mikor Chippewa Fallsban az iskolában az igazgató felemelte a padról. Most is úgy érezte nemsokára nem lesz ura a testének ha egy kis időt is tovább ül azon a padon. Felkelt és megkérte a férfit, hogy hagyja békén. Elmondta, hogy fárad és jelenleg nincs ínyére a beszélgetés. Nyílt az ajtó és a doktor és Janson léptek ki rajta. Apja intett Catherinenak, hogy mehetnek és búcsúzzon el. A lány kezet rázott az orvossal és megköszönte neki a törődést és a jó beszélgetéseket. Dr. Woodles észrevette, hogy jég hideg és görcsös a lány keze. Megkérdezte van e valami baj, de Catherine nem válaszolt. Apjához bújt aki átkarolta.  Nagyon jól esett neki apja ölelése. Mikor már mentek volna hirtelen eszébe jutott a fiatal férfi a padon. Odanézett de már nyoma sem volt. Az autó felé sétálva Janson megkérdezte lányától, hogy örül e, hogy végre hazamehet. Catherin kapucniját fejére húzva ment apja melett és nem válaszolt. Egy óra múlva már hazafelé tartottak a 94-es úton. Catherine elaludt a tudattal, hogy soha többé nem kell visszamennie Mendotába és végre hamarosan újra láthatja Gabrielt. ( FOLYT.) 

DW.